- Chelsea, van egy meglepetésem. - dörmögte a fülembe Harry a megszokott, mély hangján, mire csak makacsabbul összeszorítottam a szemeimet. Nem akartam felkelni. Nem akartam végigcsinálni a mai napot. Hannie és Jessie nélkül nem... Amikor eltűntek, olyan érzés volt, mintha kivájtak volna egy darabot a szívemből, majd megforgattak benne egy kést, hogy még jobban fájjon.
- Nekem ez nem fog menni, Harry. - húztam a fejemre a takarót. Nem akartam, hogy megint sírni lásson.
- Az ördögbe is, kelj fel, mert elkésünk! - dobott valaki fejbe egy párnával. A hang hallatán kihagyott a szívem egy dobbanást. Egy jól ismert hang volt. Arra nem is figyeltem, hogy mit mondott. A hang egyszerűen megmelengette a szívemet. Biztos voltam benne, hogy álmodok. De nem. Újabb ütést kaptam a fejemre.
- Jessie, ne bántsd már! - förmedt a támadómra Harry, és védelmezően magához szorított, én viszont lelöktem magamról, letéptem a testemről a takarót és ráugrottam a fejemet gyepáló szőkeségre.
- Jessie, szeretlek! - zokogtam a mellkasába. - Soha. Soha többet ne menj el.
- Ha tovább udvarolsz, meg kell kérned a kezem. - mosolygott Jessie és megsimogatta a hátamat, hátha megnyugodok, de csak még jobban meghatódtam.
- Hogyhogy...vissza... - kezdtem bele két szipogás között.
- Hannie utánam jött, és könyörgött, hogy ne hagyjalak titeket egyedül. - fordult az ajtóban ácsorgó, sugárzó mosolyú szőkeség felé. Szinte éreztem, ahogy a szívem darabjai gyengéden visszaállnak a helyükre. Pont ahova valók. A lányok is visszajöttek ide. Pont ide, ahova valók. Közénk. Hannie mögött megjelent Naomi és Kendra vigyorgó arca. Nem bírtam tovább. Nekirohantam a barátnőimnek, miközben húztam magam után Jessiet. Öt boldog lány zárta egymást az ölelésébe, és ezzel szó nélkül megígérték egymásnak, hogy soha többet nem válnak szét. Soha.
- Kik vagyunk mi? - kérdezte fölényes mosollyal Kendra.
- Forever Young! - kiáltottuk neki vissza.
- És hova megyünk?
- Az Alan Carrba!
Hatalmas készülődés kezdődött. Mindenki felrángatott magára egy macigatyát és egy trikót, összefogtuk a hajunkat, és beültünk a ház előtt parkoló limuzinba a One Directionnal. Amint a stúdióhoz értünk futva közelítettük meg a parkolóból az épületet, kézen fogva, mintha halász fogót játszanánk. A rajongók ezt sikítással és tapssal hálálták meg. Mikor Minette és Amber meglátta a teljes csapatot hatalmas mosoly szökött az arcukra, és teljes erőbedobással láttak neki a munkának. Épp a fodrásszékben ültem, és hagytam Ambernek, hogy kivasalja a hajam, mikor Harry mögém lépett és áthajolt a vállam felett. A megszokott ruhaösszeállításában volt. Blézer, csőnadrág és converse cipő.
- Ez minden, amire vágytál? - kérdezte mosolyogva, és megcsókolta a nyakamat, amitől kirázott a hideg. Minden pillanatban...minden egyes érintésétől...
- Hát...nem teljesen... - húztam el a számat, mire ő döbbent fejet vágott, én pedig felnevettem.
- Kész vagy! - jelentette ki Amber mosolyogva, és mielőtt még Harry rákérdezhetett volna, hogy mit szeretnék még, átadott Minettenek, aki úgy döntött, ma nem fogja érdekelni, hogy mit kéne ránk adnia. Azt fogja ránk adni, ami a legjobban illik a személyiségünkhöz és legjobban érezzük magunkat. Így került rám is csőnadrág, blézer és converse, meg egy kötött sapka. A mikrofont a pólómhoz illesztette, és mosolyogva küldött utamra. Ránéztem a többiekre. Mindenki önmaga...Jessie vigyorogva intett felém, én pedig nem tudtam betelni a gondolattal, hogy nekem ilyen barátnőim vannak.
- Akkor mi most az unikornisok erejére esküszünk, hogy soha többet nem válunk szét! - jelentette ki Naomi, én pedig nevetni kezdtem.
- Úgy legyen. - vigyorogtam rá.
- Öt perc múlva kezdünk! - szólalt meg egy hang az ajtó mögül.
Mosolyogva álltunk fel a kanapéról és öleltük át egymást újra, majd elindultunk az ajtó felé. Nagy léptekkel mentünk végig a folyosókon. És akkor eszembe jutott, mikor először jártunk az Alan Carrban...akkor, mikor megszégyenítettük az 1Dt. Mikor kényelmetlen magassarkúk voltak rajtunk, amiben járni se tudtunk. Mikor Harry elráncigált a többiektől. És most újra ezen a folyosón sétáltunk, csak most önmagunk voltunk. Nem volt semmi titkunk a fiúk előtt. Hátranéztem a mögöttem haladókra. Kendra és Louis kéz a kézben. Naomi egy "sok sikert" csókot nyom Zayn szájára, Hannie derekát pedig Niall öleli át.
- Ide figyeljetek! Ha valamit nem úgy csináltok, ahogy én akarom...- ugrott elénk Sarah.
Jessie dühödten lépdelt elé, és szinte az arcába köpte a szavakat.
- Ki vagy rúgva, Szörnyella. - vigyorgott, és arrébb lökte az útból a nőt.
- Nélkülem semmire se mentek! - kiáltott utánunk, de mi csak Jeremyre néztünk, aki csak biccentett, hogy vette az adást...elő lett léptetve.
- Üdvözöljétek az Alan Carr Chatty Manben a Forever Youngot és a One Directiont! - kiáltotta Alan, mi pedig szép sorban lesétáltunk a lépcsőkről a tapsviharban.
A Forever Young leült a kanapéra, a One Direction pedig a mikrofonállványok mögé állt.
Let's dance in style, let's dance for a while....
És akkor a fiúk elkezdték énekelni a dalt. A dalt, ami most hozzánk szólt, csak hozzánk. Mosolyogva figyeltem a színpadon sétáló és közben éneklő bandát. Amint a dalnak vége lett, leültek a mi kanapénk mellett lévőre.
- Nagyon tetszik a stílusotok...De had kérdezzek valamit. Ti együtt vagytok, kis huncutok? - mutogatott rám és Harryre. Ránéztem a göndör fiúra. Elpirult és mosolygott, előbukkantak a gödröcskéi is, Alan pedig csak legyintett a reakcióját látva és hozzám fordult, válaszra várva.
- Amennyire csak lehet, Alan. - nevettem fel, Harry pedig kifújta magát.
- Ha tudnád mennyi huncutság van ebben a két csapatban. - jegyezte meg Jessie és a közönség nevetésben tört ki.
- Azt hallottam, feloszlottatok.. - kezdett bele Alan.
- Mi sose fogunk feloszlani. Hisz tudod Alan...örökké fiatalok maradunk. - dobta át a karját Kendra a vállam felett.
- Mint Pán Péter! - tört ki Louból, és újabb nevetésszünet következett.
Igen, mint Pán Péter...
Alan még sok kérdést tett fel, mi pedig örömmel válaszoltunk rá. Amikor lesétáltunk a színpadról, nem voltam hajlandó elengedni Harry kezét. Az elmúlt napokban annyi mindent tett értem...már neki is kijárna, hogy jól érezze magát. Amint hazaértünk, elvonultunk a szobámba.
- Siessetek, ne mézezzetek, mert bulizunk! - kiáltott be Naomi a csukott ajtón keresztül.
Harry lassan nekidöntött a falnak és hozzám simult.
- Most? - hajolt hozzám közelebb. Az orrunk már összeért és éreztem a meleg leheletét a számon.
- Most. - hunytam le a szemeimet, ő pedig nem várt tovább. A derekamnál fogva magához húzott a jobb kezével, a ballal pedig végigsimított az arcomon, és a puha ajkait vágyakozóan nyomta az enyémre. Én pedig hagytam neki. Nem löktem bele egy tóba se, és nem tapostam meg egyik lábát se. Szorosan tartottuk egymást, már egy porszem sem tudott volna elférni közöttünk. Mikor elfogyott a levegő, Harry lassan elhajolt tőlem.
- Húha...először azt hittem, meggondolod magad, és kilöksz az ablakon. - lihegett a számra.
- Hülye. - nevettem fel és eltávolodtam tőle, majd kinyitottam az ajtót, és csatlakoztunk a többiekhez.

*10 évvel később*
A One Direction éppen a stúdióban ücsörgött, a hetedik albumukon dolgoztak. A directionerek beváltották az ígéretüket, és így, évek múltán is hűek maradtak az öt éneklő idiótához. A Forever Young, tekintve, hogy mégse találták meg az örök fiatalság titkát, lekerült az adásból. Helyette viszont elkezdődtek az FYről szóló film forgatásai, ahol természetesen a szereplőket saját maguk alakították. Még mindig barátnők voltunk. Elválaszthatatlan, legjobb barátnők. Örökké. Sok filmszerepet kaptunk, és amikor csak tehettük, együtt szerepeltünk. Egy héten minimum 2x pedig együtt elmentünk valahova.
- Anyu, Apu, valaki van ott! - kiáltott egy barna hajú, kék szemű kisfiú. Kendra és Louis felém néztek és elvigyorodtak.
- Csak Chels néni az! - intett vigyorogva Lou én pedig grimaszolva indultam feléjük a hangfelvevő szobába.
- Még egy nénizés, és kitépem a nyelvedet, Tomlinson! - fenyegettem, mire a kisfiúnak elkerekedtek a szemei, és Kendra felé nézett.
- Anyu, ne hagyd, hogy bántsa aput! - akadt ki, én pedig felnevettem.
Harry benyitott a szobába pár kávéspohárral. A megszokott dolgok nem változtak. Még mindig őt küldték el kávéért. Vigyorogva nyomta Liam kezébe a tálcát és rohant felém, hogy átöleljen és egy csókot nyomjon a számra. Még mindig olyan hatással volt rám, mint az elsőnél. A libabőr sosem maradt el, és szerintem már nem is fog. Soha nem fogom megszokni. Minden egyes csóknál újra belészeretek. Amint elváltunk egymástól végigsimított a hasamon.
- Olyan kíváncsi vagyok, hogy fiú vagy lány a pocaklakónk. - nyavalygott.
- Igazi sztárbébi. - jegyezte meg Hannie, akinek egy szőke kislány csimpaszkodott a hátán.
- Mi már csak ilyeneket csinálunk. - állapította meg Zayn, ölében egy fekete hajú, barna szemű kisfiúval, aki motoros újságot lapozgatott.
- Ja, csinálunk... - forgatta a szemét Naomi és aggódóan nézett a kisfiúra, akinek a sebtapasza levált a térdéről. Nao készségesen nyomott rá újat.
- Jól van, Bradford Bad Girl. - kacsintott Naomira Zayn, aki nevetésben tört ki.
- Jaj már, apu. - bökte oldalba a kisfiú Zaynt.
- Azért reménykedjünk, hogy valamelyikőjüknek jó hangja lesz. A mi bénaéneklési génjeink tönkreteszik a tiéteket. - jegyeztem meg. Na ja. A FYből senki se tudott énekelni.
- Ugyan kérlek. Még egyiket se hallottuk énekelni. Ezek makacsok, mint az öszvérek. - nevetett Niall, majd összeborzolta kislánya haját, aki nem igazán örült apja magánakciójának.
Abban a pillanatban Sunny lépett be. Az ő hasa már jóval kerekebb volt, mint az enyém. Rám még csak azt hitték az emberek, hogy túl sok volt az ebédem.
- Liam, ikreink lesznek. - akadt ki a lány, Liam pedig felnevetett.
- Tessék, éneklő bébik. - jegyezte meg.
- De ikrek!
- Éneklő iker bébik. - javította ki magát Liam.
Mosolyogva néztem a telefonomra. Jessie küldött smst. Jelenleg az Example turnéján volt, és azt írta, hogy követeli a keresztanyaságot. Nevetve válaszoltam neki egy egyszerű "oké"val. Harry újra mögém lépett és átölelt.
- És most...ez minden, amire vágytál? - súgta a fülembe. Elmosolyodtam. Ugyan ez a kérdés, tíz éve hangzott el.
- Nem...ez sokkal több, mint amire vágytam. - fordultam felé és a pólójánál fogva magamhoz húztam, hogy kisajátíthassam magamnak az édes, puha ajkat. Éreztem a szíve dobbanásait. Állítása szerint, a szíve évek óta az enyém. Csak az enyém. Én hiszek neki.

- Chelsea, van egy meglepetésem. - dörmögte a fülembe Harry a megszokott, mély hangján, mire csak makacsabbul összeszorítottam a szemeimet. Nem akartam felkelni. Nem akartam végigcsinálni a mai napot. Hannie és Jessie nélkül nem... Amikor eltűntek, olyan érzés volt, mintha kivájtak volna egy darabot a szívemből, majd megforgattak benne egy kést, hogy még jobban fájjon.
- Nekem ez nem fog menni, Harry. - húztam a fejemre a takarót. Nem akartam, hogy megint sírni lásson.
- Az ördögbe is, kelj fel, mert elkésünk! - dobott valaki fejbe egy párnával. A hang hallatán kihagyott a szívem egy dobbanást. Egy jól ismert hang volt. Arra nem is figyeltem, hogy mit mondott. A hang egyszerűen megmelengette a szívemet. Biztos voltam benne, hogy álmodok. De nem. Újabb ütést kaptam a fejemre.
- Jessie, ne bántsd már! - förmedt a támadómra Harry, és védelmezően magához szorított, én viszont lelöktem magamról, letéptem a testemről a takarót és ráugrottam a fejemet gyepáló szőkeségre.
- Jessie, szeretlek! - zokogtam a mellkasába. - Soha. Soha többet ne menj el.
- Ha tovább udvarolsz, meg kell kérned a kezem. - mosolygott Jessie és megsimogatta a hátamat, hátha megnyugodok, de csak még jobban meghatódtam.
- Hogyhogy...vissza... - kezdtem bele két szipogás között.
- Hannie utánam jött, és könyörgött, hogy ne hagyjalak titeket egyedül. - fordult az ajtóban ácsorgó, sugárzó mosolyú szőkeség felé. Szinte éreztem, ahogy a szívem darabjai gyengéden visszaállnak a helyükre. Pont ahova valók. A lányok is visszajöttek ide. Pont ide, ahova valók. Közénk. Hannie mögött megjelent Naomi és Kendra vigyorgó arca. Nem bírtam tovább. Nekirohantam a barátnőimnek, miközben húztam magam után Jessiet. Öt boldog lány zárta egymást az ölelésébe, és ezzel szó nélkül megígérték egymásnak, hogy soha többet nem válnak szét. Soha.
- Kik vagyunk mi? - kérdezte fölényes mosollyal Kendra.
- Forever Young! - kiáltottuk neki vissza.
- És hova megyünk?
- Az Alan Carrba!
Hatalmas készülődés kezdődött. Mindenki felrángatott magára egy macigatyát és egy trikót, összefogtuk a hajunkat, és beültünk a ház előtt parkoló limuzinba a One Directionnal. Amint a stúdióhoz értünk futva közelítettük meg a parkolóból az épületet, kézen fogva, mintha halász fogót játszanánk. A rajongók ezt sikítással és tapssal hálálták meg. Mikor Minette és Amber meglátta a teljes csapatot hatalmas mosoly szökött az arcukra, és teljes erőbedobással láttak neki a munkának. Épp a fodrásszékben ültem, és hagytam Ambernek, hogy kivasalja a hajam, mikor Harry mögém lépett és áthajolt a vállam felett. A megszokott ruhaösszeállításában volt. Blézer, csőnadrág és converse cipő.
- Ez minden, amire vágytál? - kérdezte mosolyogva, és megcsókolta a nyakamat, amitől kirázott a hideg. Minden pillanatban...minden egyes érintésétől...
- Hát...nem teljesen... - húztam el a számat, mire ő döbbent fejet vágott, én pedig felnevettem.
- Kész vagy! - jelentette ki Amber mosolyogva, és mielőtt még Harry rákérdezhetett volna, hogy mit szeretnék még, átadott Minettenek, aki úgy döntött, ma nem fogja érdekelni, hogy mit kéne ránk adnia. Azt fogja ránk adni, ami a legjobban illik a személyiségünkhöz és legjobban érezzük magunkat. Így került rám is csőnadrág, blézer és converse, meg egy kötött sapka. A mikrofont a pólómhoz illesztette, és mosolyogva küldött utamra. Ránéztem a többiekre. Mindenki önmaga...Jessie vigyorogva intett felém, én pedig nem tudtam betelni a gondolattal, hogy nekem ilyen barátnőim vannak.
- Akkor mi most az unikornisok erejére esküszünk, hogy soha többet nem válunk szét! - jelentette ki Naomi, én pedig nevetni kezdtem.
- Úgy legyen. - vigyorogtam rá.
- Öt perc múlva kezdünk! - szólalt meg egy hang az ajtó mögül.
Mosolyogva álltunk fel a kanapéról és öleltük át egymást újra, majd elindultunk az ajtó felé. Nagy léptekkel mentünk végig a folyosókon. És akkor eszembe jutott, mikor először jártunk az Alan Carrban...akkor, mikor megszégyenítettük az 1Dt. Mikor kényelmetlen magassarkúk voltak rajtunk, amiben járni se tudtunk. Mikor Harry elráncigált a többiektől. És most újra ezen a folyosón sétáltunk, csak most önmagunk voltunk. Nem volt semmi titkunk a fiúk előtt. Hátranéztem a mögöttem haladókra. Kendra és Louis kéz a kézben. Naomi egy "sok sikert" csókot nyom Zayn szájára, Hannie derekát pedig Niall öleli át.
- Ide figyeljetek! Ha valamit nem úgy csináltok, ahogy én akarom...- ugrott elénk Sarah.
Jessie dühödten lépdelt elé, és szinte az arcába köpte a szavakat.
- Ki vagy rúgva, Szörnyella. - vigyorgott, és arrébb lökte az útból a nőt.
- Nélkülem semmire se mentek! - kiáltott utánunk, de mi csak Jeremyre néztünk, aki csak biccentett, hogy vette az adást...elő lett léptetve.
- Üdvözöljétek az Alan Carr Chatty Manben a Forever Youngot és a One Directiont! - kiáltotta Alan, mi pedig szép sorban lesétáltunk a lépcsőkről a tapsviharban.
A Forever Young leült a kanapéra, a One Direction pedig a mikrofonállványok mögé állt.
Let's dance in style, let's dance for a while....
És akkor a fiúk elkezdték énekelni a dalt. A dalt, ami most hozzánk szólt, csak hozzánk. Mosolyogva figyeltem a színpadon sétáló és közben éneklő bandát. Amint a dalnak vége lett, leültek a mi kanapénk mellett lévőre.
- Nagyon tetszik a stílusotok...De had kérdezzek valamit. Ti együtt vagytok, kis huncutok? - mutogatott rám és Harryre. Ránéztem a göndör fiúra. Elpirult és mosolygott, előbukkantak a gödröcskéi is, Alan pedig csak legyintett a reakcióját látva és hozzám fordult, válaszra várva.
- Amennyire csak lehet, Alan. - nevettem fel, Harry pedig kifújta magát.
- Ha tudnád mennyi huncutság van ebben a két csapatban. - jegyezte meg Jessie és a közönség nevetésben tört ki.
- Azt hallottam, feloszlottatok.. - kezdett bele Alan.
- Mi sose fogunk feloszlani. Hisz tudod Alan...örökké fiatalok maradunk. - dobta át a karját Kendra a vállam felett.
- Mint Pán Péter! - tört ki Louból, és újabb nevetésszünet következett.
Igen, mint Pán Péter...
Alan még sok kérdést tett fel, mi pedig örömmel válaszoltunk rá. Amikor lesétáltunk a színpadról, nem voltam hajlandó elengedni Harry kezét. Az elmúlt napokban annyi mindent tett értem...már neki is kijárna, hogy jól érezze magát. Amint hazaértünk, elvonultunk a szobámba.
- Siessetek, ne mézezzetek, mert bulizunk! - kiáltott be Naomi a csukott ajtón keresztül.
Harry lassan nekidöntött a falnak és hozzám simult.
- Most? - hajolt hozzám közelebb. Az orrunk már összeért és éreztem a meleg leheletét a számon.
- Most. - hunytam le a szemeimet, ő pedig nem várt tovább. A derekamnál fogva magához húzott a jobb kezével, a ballal pedig végigsimított az arcomon, és a puha ajkait vágyakozóan nyomta az enyémre. Én pedig hagytam neki. Nem löktem bele egy tóba se, és nem tapostam meg egyik lábát se. Szorosan tartottuk egymást, már egy porszem sem tudott volna elférni közöttünk. Mikor elfogyott a levegő, Harry lassan elhajolt tőlem.
- Húha...először azt hittem, meggondolod magad, és kilöksz az ablakon. - lihegett a számra.
- Hülye. - nevettem fel és eltávolodtam tőle, majd kinyitottam az ajtót, és csatlakoztunk a többiekhez.

*10 évvel később*
A One Direction éppen a stúdióban ücsörgött, a hetedik albumukon dolgoztak. A directionerek beváltották az ígéretüket, és így, évek múltán is hűek maradtak az öt éneklő idiótához. A Forever Young, tekintve, hogy mégse találták meg az örök fiatalság titkát, lekerült az adásból. Helyette viszont elkezdődtek az FYről szóló film forgatásai, ahol természetesen a szereplőket saját maguk alakították. Még mindig barátnők voltunk. Elválaszthatatlan, legjobb barátnők. Örökké. Sok filmszerepet kaptunk, és amikor csak tehettük, együtt szerepeltünk. Egy héten minimum 2x pedig együtt elmentünk valahova.
- Anyu, Apu, valaki van ott! - kiáltott egy barna hajú, kék szemű kisfiú. Kendra és Louis felém néztek és elvigyorodtak.
- Csak Chels néni az! - intett vigyorogva Lou én pedig grimaszolva indultam feléjük a hangfelvevő szobába.
- Még egy nénizés, és kitépem a nyelvedet, Tomlinson! - fenyegettem, mire a kisfiúnak elkerekedtek a szemei, és Kendra felé nézett.
- Anyu, ne hagyd, hogy bántsa aput! - akadt ki, én pedig felnevettem.
Harry benyitott a szobába pár kávéspohárral. A megszokott dolgok nem változtak. Még mindig őt küldték el kávéért. Vigyorogva nyomta Liam kezébe a tálcát és rohant felém, hogy átöleljen és egy csókot nyomjon a számra. Még mindig olyan hatással volt rám, mint az elsőnél. A libabőr sosem maradt el, és szerintem már nem is fog. Soha nem fogom megszokni. Minden egyes csóknál újra belészeretek. Amint elváltunk egymástól végigsimított a hasamon.
- Olyan kíváncsi vagyok, hogy fiú vagy lány a pocaklakónk. - nyavalygott.
- Igazi sztárbébi. - jegyezte meg Hannie, akinek egy szőke kislány csimpaszkodott a hátán.
- Mi már csak ilyeneket csinálunk. - állapította meg Zayn, ölében egy fekete hajú, barna szemű kisfiúval, aki motoros újságot lapozgatott.
- Ja, csinálunk... - forgatta a szemét Naomi és aggódóan nézett a kisfiúra, akinek a sebtapasza levált a térdéről. Nao készségesen nyomott rá újat.
- Jól van, Bradford Bad Girl. - kacsintott Naomira Zayn, aki nevetésben tört ki.
- Jaj már, apu. - bökte oldalba a kisfiú Zaynt.
- Azért reménykedjünk, hogy valamelyikőjüknek jó hangja lesz. A mi bénaéneklési génjeink tönkreteszik a tiéteket. - jegyeztem meg. Na ja. A FYből senki se tudott énekelni.
- Ugyan kérlek. Még egyiket se hallottuk énekelni. Ezek makacsok, mint az öszvérek. - nevetett Niall, majd összeborzolta kislánya haját, aki nem igazán örült apja magánakciójának.
Abban a pillanatban Sunny lépett be. Az ő hasa már jóval kerekebb volt, mint az enyém. Rám még csak azt hitték az emberek, hogy túl sok volt az ebédem.
- Liam, ikreink lesznek. - akadt ki a lány, Liam pedig felnevetett.
- Tessék, éneklő bébik. - jegyezte meg.
- De ikrek!
- Éneklő iker bébik. - javította ki magát Liam.
Mosolyogva néztem a telefonomra. Jessie küldött smst. Jelenleg az Example turnéján volt, és azt írta, hogy követeli a keresztanyaságot. Nevetve válaszoltam neki egy egyszerű "oké"val. Harry újra mögém lépett és átölelt.
- És most...ez minden, amire vágytál? - súgta a fülembe. Elmosolyodtam. Ugyan ez a kérdés, tíz éve hangzott el.
- Nem...ez sokkal több, mint amire vágytam. - fordultam felé és a pólójánál fogva magamhoz húztam, hogy kisajátíthassam magamnak az édes, puha ajkat. Éreztem a szíve dobbanásait. Állítása szerint, a szíve évek óta az enyém. Csak az enyém. Én hiszek neki.