Stay
- Randizoook Niallel, randizoook Niallel... - kántálta Hannie, és immár huszadszorra ugrált engem körbe, amíg én azon gondolkoztam, jó ötlet-e magassarkút adni rá.
- Asszony, hagyd abba a pörgést! - kiabáltam rá és kiraktam a lábam, amiben elvágódott, aztán röhögőgörcsöt kapott a földön. Csak a fejemet tudtam fogni. Bementem a szobám fürdőjébe arcpakolásért és lemosóért. Hirtelen megtorpantam a tükör előtt.
- Heló, a nevem Chelsea Styles. Úgy bizony, Harry Styles felesége. Kérem, ne hívjanak Mrs. Stylesnak, még nem vagyok olyan öreg...- harsány nevetésbe kezdtem.
- Te mi a frászt művelsz? - nézett rám Kendra az ajtóból megütközve.
Pókerarccal felé fordultam.
- Az égvilágon semmit... - felkaptam a dolgokat és kisurrantam a lány mellett, aki alig bírta visszafolytani a röhögést az előbb produkált műsorom miatt. Van, hogy rám jön az öt perc, és akkor pörgök, mint egy hülye. Most is ez történhetett. Ledobtam a cuccokat a nappali asztalára és elkezdtem nyomkodni a telefonomat, amíg a többiekre vártam. Beléptem twitterre, és...mi ez?
@chelsea_parker: izgulok a göndör hajra és a rossz színészekre.
Vettem pár nagy levegőt.
- HAROOOOOOOOOLD! - üvöltöttem ahogy csak bírtam és püfölni kezdtem a homlokom.
De nem tűnt olyan jó ötletnek. Hirtelen hihetetlenül szúrni kezdett a fejem, mintha kést döftek volna belé. Tehetetlen voltam...sziszegve kimentem a konyhába, a többiek meg értetlenül néztek rám.
- Baj van? - pattant fel Jessie az egyik székről és odarobogott hozzám. A kérdésére csak nyöszörögni tudtam és a fejemet fogtam. Egyszerre rázott a hideg és éreztem azt, hogy mindjárt megsülök. A helyzet akkor sem lett jobb, mikor éreztem, hogy a verejték patakokban folyik a homlokomról. Jessie a többieknek kiáltott, de a hangját nem hallottam. Minden kilátástalannak és reménytelennek tűnt, már a hasam is fájni kezdett. Egyre gyengébbnek éreztem magam és remegtem. Aztán elsötétült minden.
*Harry szemszöge*
A kanapén ültem, mellettem Niall nyomott egy adag ketchupot egy tál sültkrumplira. Rossz szokásom, hogy belenyúlkálok mások kajájába, egyedül még csak Niallnál nem próbáltam. Gondoltam próba szerencse. Sunyi fejjel felemeltem a kezem és óvatosan a sültkrumpli felé irányítottam. Niall rávágott.
- Próbáld csak meg, és kivasalom a hajad! - förmedt rám.
Elhúztam a számat. Inkább nem kockáztatom meg, nem hiányzik a vasalt haj élménye. Már így is mondták, hogy az arcom olyan, mint egy kislányé. Nem hiányzik, hogy még nőiesebbé tegyenek. Zayn huppant le a másik oldalamra, miközben vadul bámulta a laptopja képernyőjét. Kíváncsian átnéztem a válla fölött, és azt láttam, hogy épp Naomi twitterjét szugerálja.
- Gyerünk...kövess vissza. - motyogta a képernyőnek, mire felröhögtem, ő pedig összerezzent.
- Zaynie szerelmes. - gügyögtem, és amíg Niall is megbámulta a laptopképernyőt elcsentem egy krumplit.
- Harry, ha ezt még egyszer megteszed, megfejeled a tányért. - azzal felállt és elvonult a konyhába, hogy ott nyugodtan folytathassa Hannie megcsalását...a kajával.
- Mit akarsz Naomitól? - fordultam Zayn felé, aki azzal kezdett el szórakozni, hogy ki-be követi az említett lányt, hátha azzal észreveszi.
- Olyan...szép...és...aranyos...meg...szóval nem az a tipikus lány aki a kezembe ugrik ha megkérem. És hasonlítunk. - kezdte az áradozást.
- Tudod, te szőrösebb vagy...
- Te pedig egy barom. - bökött oldalba, mire egy vigyorral a sajgó oldalamhoz kaptam.
- Majd beveted magad a nyaraláson, végülis jön az egész FY. Ha elcseszed, akkor eggyüttérzően kiröhöglek.
- Milyen együttérzően? Te és Chels már fene tudja hányszor voltatok együtt...
- Nehogy már elhidd. Még csak megcsókolni se tudtam. Egyszer még a lábamat is megtaposta, csak hogy ne érjek hozzá. - forgattam a szemem.
- Te mekkora nyomorék vagy. - röhögött Zayn.
- Nem egészen. Meghackeltem a twitterjét, és elértem, hogy bekövessen. Jó, gyakorlatilag én kezdtem el követni magamat, de érted...
- Feltörted és nem írtál ki semmit? - képedt el.
- Jajj, dehogyisnem. Ezt nézd...
Megkerestük Chels fiókját, és miután Zayn meglátta az általam kiírt tweetet röhögőgörcsöt kapott, nekem pedig hízott a májam és elégedetten hátradőltem.
- Erre mit reagált?
- Nem tudom. De már várom a hívását. - itt meglebegtettem az orra előtt a telefonomat.
Ebben a pillanatban Louis és Liam rontottak be a nappaliba, és feszülten néztek rám.
- Harry, nem fogod elhinni, hogy mi volt a tévé...- kezdte volna Liam, de megláttam, hogy Chelsea hív, ezért leintettem és felvettem a telefont, és gyorsan kihangosítottam.
- Mizujs törpicúr? - kérdeztem ártatlanul, Zayn meg felnevetett.
- Mi? Jajj, Harry, ne szórakozz, a kórházból hívlak! - szúrt le Kendra remegő hanggal.
A szívem kihagyott egy dobbanást. Louisra és Liamre néztem, akik aggódóan néztek vissza rám.
- Mi történt? - dadogtam Kendrának, mire egy darabig hallgatott.
- Csak gyertek be. Szólj Niallnak is. Fontos, hogy ő is jöjjön. - ezzel lecsapta a telefont.
Zaynnek arcára fagyott a mosoly, Niall pedig kirontott a konyhából.
- A TVben most mondták, hogy Hannie és Chels eszméletlenül fekszenek a kórházban! - üvöltötte magából kikelve, én pedig majdnem összeroskadtam.
- Menjünk! Nem, nincs idő a hajadra sem! - kaptam el Zayn karját, a másik kezemmel meg Niallét, utánunk pedig futott Lou és Liam. Ilyen életveszélyesen sose vezettem. Valószínűleg, ha elkap egy rendőr, leperelte volna rólam a gatyát is. A kórház parkolójában kivágódtam az autóból és a riportereket félrelökdösve verekedtem be magam az ajtón. Niall ugyan olyan vérszomjasan furakodott közöttük, mint én. Ilyennek még sose láttam. Rátámaszkodtam a recepciós pultra, és levegő után kapkodtam, amíg Niall elhadarta szerencsétlen nőnek, hogy kikhez jöttünk.
- Rokonok? Hozzátartozók? Vagy csak közeli barátok? - vonta fel a szemöldökét.
- Csak mondja meg hol vannak! - förmedtem rá türelmetlenül mikor levegőhöz jutottam.
Ezután tátogott egy darabig, majd szólt egy ápolónak, hogy kísérjen el minket. A lift előtt már várt ránk a liftes öregasszony. Megfélemlítően összeszűkítette a szemeit, de beengedett minket és felmentünk a harmadikra. Az egyik ajtón Jessie dugta ki a fejét, mire én meg Niall harciasan elkezdtünk felé rohanni, mire a lány elkerekedett szemekkel tárta ki az ajtót, hogy beférjünk. Kendra és Naomi két ágy között álltak. Az ágyakon Hannie és Chels aludtak. Legalábbis remélem, hogy csak aludtak.
- Mi történt? - kérdeztem egyszerre az időközben lesokkolt Niallal.
A lányok összenéztek, aztán úgy döntöttek, hogy Jessie kezd el mesélni. Leültem Chelsea ágyának a szélére és az arcát nézve hallgattam. 3 hónap telt el, mióta megismertem. Azóta kétszer volt kórházban. Egyszer miattam.
- Nos, először ő esett össze. A konyhában voltunk mikor falfehéren bejött és a fejét szorongatta. Aztán elájult. Behoztuk ide, az orvosok adtak neki valami...fogalmam nincs mit. Negyed órával utána - itt felmorrantam. Negyed óráig itt voltak és nem hívtak fel? - Hannie is kidőlt. Ugyanúgy kifehéredett és nyöszörögni kezdett. Csak azt hajtogatta, hogy jól van. Azonnal szóltunk az orvosoknak. Ő is kapott olyan gyógyszert. Aztán felhívtunk titeket.
- Az orvos mit mondott? - vette ki a számból a szót Niall.
- Hát épp ezaz...nem mondott az égvilágon semmit. Azt mondta meg kell várni, amíg felkelnek. - válaszolt Kendra.
- És mikor kelnek fel? - lépett közénk Louis.
Naomi csak a fejét rázta.
Életem legrosszabb napja volt a mai. Az eleje még csodásan indult. De most...Minden kilátástalannak tűnt. Megbűvölve néztem a mellettem fekvő lány arcát. Olyan nyugodt volt és békés... Ébren mindig pörgött. Legalábbis a nap nagy részében. Mikor két óra múlva mocorogni kezdett úgy éreztem, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Aztán letörölhetetlen vigyor szökött az arcomra.
- Ébredezik! - felpattantam és a többiek körém tömörültek.
*Chelsea*
Mikor aludtam el? Biztos, hogy a saját ágyamban vagyok? Ez nem olyan besüppedősen puha. Ráadásul valakik vannak a szobámban. Ha már megint Kendra próbálja lenyúlni a lila körömlakkom, elkergetem egy légycsapóval. Jajj, már emlékszem. Rosszul lettem a nappaliban és bementem a konyhába fájdalomcsillapítóért. De mi volt utána? Minden kiesett. Najó, akkor essünk túl rajta. Nyissuk ki a szemünket, a helyzet nem lehet annyira rossz.
Elkerekedett szemekkel bámultam az öt teli pofával vigyorgó idiótára. Most már tényleg érdekelt, hogy mi a lópikula történt. Már szólásra nyitottam a számat, de a végén meggondoltam magam. Először átgondolom az egészet, mielőtt túl flegma módban kérdezek.
- Mi a frász folyik itt? - morogtam a szememet dörzsölgetve. Mégse sikerült olyan kedvesre, mint terveztem. Ennyi gond legyen.
- Oké... az égvilágon semmi baja! - örvendezett Louis.
- Nem akarok udvariatlan lenni, de muszáj a képembe lihegni? - nevettem. Mikor észrevettem, hogy nem otthon vagyunk, lefagyott az arcomról a mosoly. Mielőtt viszont értetlenkedni kezdtem volna, Harry folytogató ölelésbe kezdett. Megpróbálkoztam azzal, hogy leműtöm a karjait a nyakamról, de nem ment. Így hát hagytam magam és értetlenül simogattam a hátát pókerarccal.
- Hazza...jól vagy? - kérdeztem óvatosan, mire ledöbbent.
- Inkább az a kérdés, hogy te jól vagy e...
- Ezt hogy érted? - a szemöldökömet ráncoltam.
- Chelsea, nem akarok ünneprontó lenni, de a kórházban fekszel. - jegyezte meg Liam.
Körbenéztem.
- Jajj ne, már megint? - nyavalyogtam, mire mind az öt fiú nevetésben tört ki.
- A lányok hol vannak? - nyújtogattam a nyakam.
- Elmentek kajáért. De csak le a büfébe. - ezzel a kijelentéssel Harold elkezdte babrálni a hajam. Nagyon jó móka lehetett, csakhogy én ki nem állhattam. Kivéve ha ő csinálta. Ő bármit csinálhatott, mindig megnyugodtam tőle. Feltöltött a jelenlétével. Ha stresszes napjaim lesznek, felhívom, hogy azonnal jöjjön és öleljen meg. Biztos, hogy jönni fog. Olyan szinten megkedveltem, hogy én is rohannék, ha megkérne valamire. Idióta kötődés. Sose fogom megtudni, mikor alakult ki. A tekintetem a szomszédos ágyra tévedt, ahol egy szőke alvó lány feküdt. Azonnal felismertem és pár percre lesokkoltam. A fiúk döbbenetére kipattantam az ágyból, mintha tűvel szúrtak volna meg és Hannie kezét kezdtem szorongatni.
- Ne...nenenenenenene! - a végére már ordibáltam, mint aki megveszett.
Valaki elkapta a derekamat és visszanyomott az ágyamra.
- Ne üvöltözz, mert a végén bejön valaki és tűt szúr a...khm...szóval benyugtatóz. - magyarázta Harry, miközben én alatta kalimpáltam. Végül egy fújtatással lenyugodtam. Normál esetben nem vagyok ilyen. De borzasztó érzés a barátod tehetetlennek látni. Hannie pedig...Hannie legyen hiperaktív, mint mindig, az istenért! Inkább pusztuljak meg, csak ők legyenek jól.
- Ne aggódj, ugyanaz történt vele, mint veled is. Fel fog kelni. - mosolygott Niall szomorúan.
Nem tudom milyen érzés a szerelmedet eszméletlenül látni. Hálistennek Harry a megismerkedésünk óta él és virul. Persze nem mintha ő a szerelmem lenne. Csak több, mint barát. Ő nem tudom mit érez. Viszont már kétszer látott kidőlve. És mikor felkeltem, hiába mosolygott folyton, látszott rajta, hogy eléggé megviselt állapotban volt. Felültem és bevágtam egy cuki fejet, mire ő gyanakvóan pislogott rám.
- Gyere ide göndörke, had adjak egy puszit! - vigyorogtam és direkt cuppanósat adtam az arcára.
Zavarba jött és idétlenül nevetgélt jobbra balra, mire a többiekből ismét sikerült kiváltani egy kisebb röhögőgörcsöt. Ezt imádtam bennük. Sose kellett megjátszani magam, mert ők is ugyanolyan hülyék, mint én. És az nagy szó.
- Mi ez a jókedv? - lépett be Naomi, mögötte Jessievel és Kendrával. Mikor megláttak velőtrázó sikítozásba kezdtek és olyan medveöleléseket kaptam, hogy úgy éreztem menten eltörik a gerincem.
- Miért nem szóltatok, hogy fent vannak? Ha? - szúrta le Jessie Lout és akkorát vágott a hátsójára, hogy a fiú előreesett és végig a nemes testrészét simogatta az elkövetkezendő öt percben. Már este volt, és hiába mondtam mindenkinek, hogy nyugodtan menjenek haza aludni, eszük ágában sem volt tágítani. Az orvos nem mondott semmit, várta, hogy Hannie is felkeljen. Márpedig a szöszi nagyon jól aludt. És már tényleg nem volt eszméletlen, mert néha mocorgott párat, és békésen szuszogott. Igyekeztünk nem hangoskodni, szóval az időt próbáltuk valami hasznos dologgal elütni. Először kártyavárat akartunk építeni. Nem ment. Aztán dominózni. Az se ment. Végül Activity-zni kezdtünk. Itt Niall már ülve elaludt, szóval párokba álltunk. Harryvel voltam. De egy idő után átosztottak Louhoz, mert göndörkével folyton levertük őket, és már kezdtek idegesek lenni. Hajnali kettőkor már folyamatos ásítozásba kezdtem, szóval bedőltem az ágyba. Félkómában néztem egy darabig Harry zöld szempárját, miközben az arcomat simogatva próbált elaltatni. Én meg makacsul ébren akartam maradni. De a jelenléte megint lenyugtatott. Elfogott a biztonságérzet, én meg nem tudtam nyitva tartani a szemem. Még annyi időm volt, hogy elkapjam a kezét, hogy szegény még elmozdulni se tudjon mellőlem, mert akkor felkelek.
Thanks for reading :)
Older Post . Newer Post
Stay
- Randizoook Niallel, randizoook Niallel... - kántálta Hannie, és immár huszadszorra ugrált engem körbe, amíg én azon gondolkoztam, jó ötlet-e magassarkút adni rá.
- Asszony, hagyd abba a pörgést! - kiabáltam rá és kiraktam a lábam, amiben elvágódott, aztán röhögőgörcsöt kapott a földön. Csak a fejemet tudtam fogni. Bementem a szobám fürdőjébe arcpakolásért és lemosóért. Hirtelen megtorpantam a tükör előtt.
- Heló, a nevem Chelsea Styles. Úgy bizony, Harry Styles felesége. Kérem, ne hívjanak Mrs. Stylesnak, még nem vagyok olyan öreg...- harsány nevetésbe kezdtem.
- Te mi a frászt művelsz? - nézett rám Kendra az ajtóból megütközve.
Pókerarccal felé fordultam.
- Az égvilágon semmit... - felkaptam a dolgokat és kisurrantam a lány mellett, aki alig bírta visszafolytani a röhögést az előbb produkált műsorom miatt. Van, hogy rám jön az öt perc, és akkor pörgök, mint egy hülye. Most is ez történhetett. Ledobtam a cuccokat a nappali asztalára és elkezdtem nyomkodni a telefonomat, amíg a többiekre vártam. Beléptem twitterre, és...mi ez?
@chelsea_parker: izgulok a göndör hajra és a rossz színészekre.
Vettem pár nagy levegőt.
- HAROOOOOOOOOLD! - üvöltöttem ahogy csak bírtam és püfölni kezdtem a homlokom.
De nem tűnt olyan jó ötletnek. Hirtelen hihetetlenül szúrni kezdett a fejem, mintha kést döftek volna belé. Tehetetlen voltam...sziszegve kimentem a konyhába, a többiek meg értetlenül néztek rám.
- Baj van? - pattant fel Jessie az egyik székről és odarobogott hozzám. A kérdésére csak nyöszörögni tudtam és a fejemet fogtam. Egyszerre rázott a hideg és éreztem azt, hogy mindjárt megsülök. A helyzet akkor sem lett jobb, mikor éreztem, hogy a verejték patakokban folyik a homlokomról. Jessie a többieknek kiáltott, de a hangját nem hallottam. Minden kilátástalannak és reménytelennek tűnt, már a hasam is fájni kezdett. Egyre gyengébbnek éreztem magam és remegtem. Aztán elsötétült minden.
*Harry szemszöge*
A kanapén ültem, mellettem Niall nyomott egy adag ketchupot egy tál sültkrumplira. Rossz szokásom, hogy belenyúlkálok mások kajájába, egyedül még csak Niallnál nem próbáltam. Gondoltam próba szerencse. Sunyi fejjel felemeltem a kezem és óvatosan a sültkrumpli felé irányítottam. Niall rávágott.
- Próbáld csak meg, és kivasalom a hajad! - förmedt rám.
Elhúztam a számat. Inkább nem kockáztatom meg, nem hiányzik a vasalt haj élménye. Már így is mondták, hogy az arcom olyan, mint egy kislányé. Nem hiányzik, hogy még nőiesebbé tegyenek. Zayn huppant le a másik oldalamra, miközben vadul bámulta a laptopja képernyőjét. Kíváncsian átnéztem a válla fölött, és azt láttam, hogy épp Naomi twitterjét szugerálja.
- Gyerünk...kövess vissza. - motyogta a képernyőnek, mire felröhögtem, ő pedig összerezzent.
- Zaynie szerelmes. - gügyögtem, és amíg Niall is megbámulta a laptopképernyőt elcsentem egy krumplit.
- Harry, ha ezt még egyszer megteszed, megfejeled a tányért. - azzal felállt és elvonult a konyhába, hogy ott nyugodtan folytathassa Hannie megcsalását...a kajával.
- Mit akarsz Naomitól? - fordultam Zayn felé, aki azzal kezdett el szórakozni, hogy ki-be követi az említett lányt, hátha azzal észreveszi.
- Olyan...szép...és...aranyos...meg...szóval nem az a tipikus lány aki a kezembe ugrik ha megkérem. És hasonlítunk. - kezdte az áradozást.
- Tudod, te szőrösebb vagy...
- Te pedig egy barom. - bökött oldalba, mire egy vigyorral a sajgó oldalamhoz kaptam.
- Majd beveted magad a nyaraláson, végülis jön az egész FY. Ha elcseszed, akkor eggyüttérzően kiröhöglek.
- Milyen együttérzően? Te és Chels már fene tudja hányszor voltatok együtt...
- Nehogy már elhidd. Még csak megcsókolni se tudtam. Egyszer még a lábamat is megtaposta, csak hogy ne érjek hozzá. - forgattam a szemem.
- Te mekkora nyomorék vagy. - röhögött Zayn.
- Nem egészen. Meghackeltem a twitterjét, és elértem, hogy bekövessen. Jó, gyakorlatilag én kezdtem el követni magamat, de érted...
- Feltörted és nem írtál ki semmit? - képedt el.
- Jajj, dehogyisnem. Ezt nézd...
Megkerestük Chels fiókját, és miután Zayn meglátta az általam kiírt tweetet röhögőgörcsöt kapott, nekem pedig hízott a májam és elégedetten hátradőltem.
- Erre mit reagált?
- Nem tudom. De már várom a hívását. - itt meglebegtettem az orra előtt a telefonomat.
Ebben a pillanatban Louis és Liam rontottak be a nappaliba, és feszülten néztek rám.
- Harry, nem fogod elhinni, hogy mi volt a tévé...- kezdte volna Liam, de megláttam, hogy Chelsea hív, ezért leintettem és felvettem a telefont, és gyorsan kihangosítottam.
- Mizujs törpicúr? - kérdeztem ártatlanul, Zayn meg felnevetett.
- Mi? Jajj, Harry, ne szórakozz, a kórházból hívlak! - szúrt le Kendra remegő hanggal.
A szívem kihagyott egy dobbanást. Louisra és Liamre néztem, akik aggódóan néztek vissza rám.
- Mi történt? - dadogtam Kendrának, mire egy darabig hallgatott.
- Csak gyertek be. Szólj Niallnak is. Fontos, hogy ő is jöjjön. - ezzel lecsapta a telefont.
Zaynnek arcára fagyott a mosoly, Niall pedig kirontott a konyhából.
- A TVben most mondták, hogy Hannie és Chels eszméletlenül fekszenek a kórházban! - üvöltötte magából kikelve, én pedig majdnem összeroskadtam.
- Menjünk! Nem, nincs idő a hajadra sem! - kaptam el Zayn karját, a másik kezemmel meg Niallét, utánunk pedig futott Lou és Liam. Ilyen életveszélyesen sose vezettem. Valószínűleg, ha elkap egy rendőr, leperelte volna rólam a gatyát is. A kórház parkolójában kivágódtam az autóból és a riportereket félrelökdösve verekedtem be magam az ajtón. Niall ugyan olyan vérszomjasan furakodott közöttük, mint én. Ilyennek még sose láttam. Rátámaszkodtam a recepciós pultra, és levegő után kapkodtam, amíg Niall elhadarta szerencsétlen nőnek, hogy kikhez jöttünk.
- Rokonok? Hozzátartozók? Vagy csak közeli barátok? - vonta fel a szemöldökét.
- Csak mondja meg hol vannak! - förmedtem rá türelmetlenül mikor levegőhöz jutottam.
Ezután tátogott egy darabig, majd szólt egy ápolónak, hogy kísérjen el minket. A lift előtt már várt ránk a liftes öregasszony. Megfélemlítően összeszűkítette a szemeit, de beengedett minket és felmentünk a harmadikra. Az egyik ajtón Jessie dugta ki a fejét, mire én meg Niall harciasan elkezdtünk felé rohanni, mire a lány elkerekedett szemekkel tárta ki az ajtót, hogy beférjünk. Kendra és Naomi két ágy között álltak. Az ágyakon Hannie és Chels aludtak. Legalábbis remélem, hogy csak aludtak.
- Mi történt? - kérdeztem egyszerre az időközben lesokkolt Niallal.
A lányok összenéztek, aztán úgy döntöttek, hogy Jessie kezd el mesélni. Leültem Chelsea ágyának a szélére és az arcát nézve hallgattam. 3 hónap telt el, mióta megismertem. Azóta kétszer volt kórházban. Egyszer miattam.
- Nos, először ő esett össze. A konyhában voltunk mikor falfehéren bejött és a fejét szorongatta. Aztán elájult. Behoztuk ide, az orvosok adtak neki valami...fogalmam nincs mit. Negyed órával utána - itt felmorrantam. Negyed óráig itt voltak és nem hívtak fel? - Hannie is kidőlt. Ugyanúgy kifehéredett és nyöszörögni kezdett. Csak azt hajtogatta, hogy jól van. Azonnal szóltunk az orvosoknak. Ő is kapott olyan gyógyszert. Aztán felhívtunk titeket.
- Az orvos mit mondott? - vette ki a számból a szót Niall.
- Hát épp ezaz...nem mondott az égvilágon semmit. Azt mondta meg kell várni, amíg felkelnek. - válaszolt Kendra.
- És mikor kelnek fel? - lépett közénk Louis.
Naomi csak a fejét rázta.
Életem legrosszabb napja volt a mai. Az eleje még csodásan indult. De most...Minden kilátástalannak tűnt. Megbűvölve néztem a mellettem fekvő lány arcát. Olyan nyugodt volt és békés... Ébren mindig pörgött. Legalábbis a nap nagy részében. Mikor két óra múlva mocorogni kezdett úgy éreztem, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Aztán letörölhetetlen vigyor szökött az arcomra.
- Ébredezik! - felpattantam és a többiek körém tömörültek.
*Chelsea*
Mikor aludtam el? Biztos, hogy a saját ágyamban vagyok? Ez nem olyan besüppedősen puha. Ráadásul valakik vannak a szobámban. Ha már megint Kendra próbálja lenyúlni a lila körömlakkom, elkergetem egy légycsapóval. Jajj, már emlékszem. Rosszul lettem a nappaliban és bementem a konyhába fájdalomcsillapítóért. De mi volt utána? Minden kiesett. Najó, akkor essünk túl rajta. Nyissuk ki a szemünket, a helyzet nem lehet annyira rossz.
Elkerekedett szemekkel bámultam az öt teli pofával vigyorgó idiótára. Most már tényleg érdekelt, hogy mi a lópikula történt. Már szólásra nyitottam a számat, de a végén meggondoltam magam. Először átgondolom az egészet, mielőtt túl flegma módban kérdezek.
- Mi a frász folyik itt? - morogtam a szememet dörzsölgetve. Mégse sikerült olyan kedvesre, mint terveztem. Ennyi gond legyen.
- Oké... az égvilágon semmi baja! - örvendezett Louis.
- Nem akarok udvariatlan lenni, de muszáj a képembe lihegni? - nevettem. Mikor észrevettem, hogy nem otthon vagyunk, lefagyott az arcomról a mosoly. Mielőtt viszont értetlenkedni kezdtem volna, Harry folytogató ölelésbe kezdett. Megpróbálkoztam azzal, hogy leműtöm a karjait a nyakamról, de nem ment. Így hát hagytam magam és értetlenül simogattam a hátát pókerarccal.
- Hazza...jól vagy? - kérdeztem óvatosan, mire ledöbbent.
- Inkább az a kérdés, hogy te jól vagy e...
- Ezt hogy érted? - a szemöldökömet ráncoltam.
- Chelsea, nem akarok ünneprontó lenni, de a kórházban fekszel. - jegyezte meg Liam.
Körbenéztem.
- Jajj ne, már megint? - nyavalyogtam, mire mind az öt fiú nevetésben tört ki.
- A lányok hol vannak? - nyújtogattam a nyakam.
- Elmentek kajáért. De csak le a büfébe. - ezzel a kijelentéssel Harold elkezdte babrálni a hajam. Nagyon jó móka lehetett, csakhogy én ki nem állhattam. Kivéve ha ő csinálta. Ő bármit csinálhatott, mindig megnyugodtam tőle. Feltöltött a jelenlétével. Ha stresszes napjaim lesznek, felhívom, hogy azonnal jöjjön és öleljen meg. Biztos, hogy jönni fog. Olyan szinten megkedveltem, hogy én is rohannék, ha megkérne valamire. Idióta kötődés. Sose fogom megtudni, mikor alakult ki. A tekintetem a szomszédos ágyra tévedt, ahol egy szőke alvó lány feküdt. Azonnal felismertem és pár percre lesokkoltam. A fiúk döbbenetére kipattantam az ágyból, mintha tűvel szúrtak volna meg és Hannie kezét kezdtem szorongatni.
- Ne...nenenenenenene! - a végére már ordibáltam, mint aki megveszett.
Valaki elkapta a derekamat és visszanyomott az ágyamra.
- Ne üvöltözz, mert a végén bejön valaki és tűt szúr a...khm...szóval benyugtatóz. - magyarázta Harry, miközben én alatta kalimpáltam. Végül egy fújtatással lenyugodtam. Normál esetben nem vagyok ilyen. De borzasztó érzés a barátod tehetetlennek látni. Hannie pedig...Hannie legyen hiperaktív, mint mindig, az istenért! Inkább pusztuljak meg, csak ők legyenek jól.
- Ne aggódj, ugyanaz történt vele, mint veled is. Fel fog kelni. - mosolygott Niall szomorúan.
Nem tudom milyen érzés a szerelmedet eszméletlenül látni. Hálistennek Harry a megismerkedésünk óta él és virul. Persze nem mintha ő a szerelmem lenne. Csak több, mint barát. Ő nem tudom mit érez. Viszont már kétszer látott kidőlve. És mikor felkeltem, hiába mosolygott folyton, látszott rajta, hogy eléggé megviselt állapotban volt. Felültem és bevágtam egy cuki fejet, mire ő gyanakvóan pislogott rám.
- Gyere ide göndörke, had adjak egy puszit! - vigyorogtam és direkt cuppanósat adtam az arcára.
Zavarba jött és idétlenül nevetgélt jobbra balra, mire a többiekből ismét sikerült kiváltani egy kisebb röhögőgörcsöt. Ezt imádtam bennük. Sose kellett megjátszani magam, mert ők is ugyanolyan hülyék, mint én. És az nagy szó.
- Mi ez a jókedv? - lépett be Naomi, mögötte Jessievel és Kendrával. Mikor megláttak velőtrázó sikítozásba kezdtek és olyan medveöleléseket kaptam, hogy úgy éreztem menten eltörik a gerincem.
- Miért nem szóltatok, hogy fent vannak? Ha? - szúrta le Jessie Lout és akkorát vágott a hátsójára, hogy a fiú előreesett és végig a nemes testrészét simogatta az elkövetkezendő öt percben. Már este volt, és hiába mondtam mindenkinek, hogy nyugodtan menjenek haza aludni, eszük ágában sem volt tágítani. Az orvos nem mondott semmit, várta, hogy Hannie is felkeljen. Márpedig a szöszi nagyon jól aludt. És már tényleg nem volt eszméletlen, mert néha mocorgott párat, és békésen szuszogott. Igyekeztünk nem hangoskodni, szóval az időt próbáltuk valami hasznos dologgal elütni. Először kártyavárat akartunk építeni. Nem ment. Aztán dominózni. Az se ment. Végül Activity-zni kezdtünk. Itt Niall már ülve elaludt, szóval párokba álltunk. Harryvel voltam. De egy idő után átosztottak Louhoz, mert göndörkével folyton levertük őket, és már kezdtek idegesek lenni. Hajnali kettőkor már folyamatos ásítozásba kezdtem, szóval bedőltem az ágyba. Félkómában néztem egy darabig Harry zöld szempárját, miközben az arcomat simogatva próbált elaltatni. Én meg makacsul ébren akartam maradni. De a jelenléte megint lenyugtatott. Elfogott a biztonságérzet, én meg nem tudtam nyitva tartani a szemem. Még annyi időm volt, hogy elkapjam a kezét, hogy szegény még elmozdulni se tudjon mellőlem, mert akkor felkelek.
Older Post . Newer Post 
Template : 
_large.png)
