Reggel van. A madárcsicsergésből meg a szemhéjamra vetülő napfényből legalábbis erre következtettem. Óvatosan fordultam egyet, de rá kellett jönnöm, hogy az előző alvó póz valahogy kényelmesebb volt. Megadóan felsóhajtottam, de ez még nem jelentette azt, hogy fel is fogok kelni. Sőt. Jobban magamra húztam a takarót az ablakon beáradó hűvös ellen. Egy elégedett sóhajjal nyugtáztam, hogy újra sikerült kényelembe helyezkednem. Már kezdtem volna visszaaludni. 
- Jó reggelt! Eltervezted már, mit veszel fel? - rontott be Kendra, mögötte pedig ott furakodott a másik három barátnő is. Csodás.
- Még nem. - nyöszörögtem és a fejemre húztam a takarót.
- Kelj fel, segítünk. - pattogott Naomi.
- Dehogy kelek... - elfordultam tőlük.
- De Harry már itt van. - mondta ártatlanul Jessie.
- Hogy mi?! - kiabáltam és mintha tűt szúrtak volna a hátsómba, úgy pattantam ki az ágyból.
Ijedten néztem a tükörbe és vad fésülködésbe kezdtem, ezzel szinte kitépve minden kócos hajszálat.
- Nyugi, csak hülyültem. De legalább felkeltél. - vihogott Jess, mire könnyedén hozzávágtam a fésümet, ő pedig feljajdult.
- Lássuk miből élünk. - ugrott a kisebb szoba méretű gardróbba Hannie.
Idétlenül ültem le az ágyra, és figyeltem, ahogy kiselejtezi a ruháimat.
- Ó, ez édi. Majd add kölcsön. De ma rossz idő lesz, szóval nem veheted fel. - csicsergett Hann, én meg felhúztam a térdem és átkaroltam.
- Ez jó lesz! - ezzel a felkiáltással Kendra gyomorszájon vágott egy csizmával.
- Amúgy mikor jön érted? - kukkantott ki a gardróbból Hannie.
- Azt mondta, felhív, ha itt van. - vontam vállat.
- Te jó isten! Sietnünk kell! Pasitechnika, hogy pizsiben lásson! - azzal Jessie is bevágódott a gardróbba.
Én csak félkómában figyeltem, ahogy kikészítik a ruháimat. A végső összeállításról készült képet elküldtük Minettenek, aki megdícsérte a lányokat.
Már kezdtem megszokni ezt a sminkelős cuccot. Hannie nyugisan húzta ki a szemem, mikor egyszer csak csengettek.
- Jézusom! Még nincs kész! - sikított Hannah. - Tartsátok fel! Ha kell, láncfűrésszel! Gyerünk! - tolta ki Naomit meg Jessiet.
Gyorsan összedobta a fejem, én meg csak néztem, hogy nem rontja el. Hannie bizonyára egy szuperhős, vagy nem tudom, de nekem ez sose menne.
- No para...ez nem Harry, hanem valami csaj. - jött be Jessie, mire felsóhajtottam. De akkor megláttam a "csajt".
- Ez Harry, te állat! Csak sapkában! - a fejemet fogtam, és hálát adtam az égnek, hogy Hannie gyors volt.
- Tehetek én róla? Tök lányos az arca, a haja nélkül meg fel se lehet ismerni. - tiltakozott Jess.
- Én is itt vagyok. - motyogta Harry.
- Oké, mehettek is. - ugrabugrált Kendra, mint egy nyolcéves.
Miközben Harryvel lemásztunk a lépcsőn, végig a nyomunkban voltak, mint az utánfutók. Mikor kacér pillantást vetettek ránk a bejárati ajtóban azt hittem elsüllyedek, és elment a kedvem az egésztől. Végülis a mellettem álló fiú nagy flörtgépnek van feltüntetve.
- De maradhatok is, ha szükségetek van rám... - bizonytalanodtam el.
- Nem! - mondták egyszerre és becsapták az orrunk előtt az ajtót.
- És ne felejtsd el, mit mondtam! - kiabált ki Naomi.
- Mit mondott? - pislogott Harry.
- Már...nem tudom. De sosem gondoltam volna, hogy egyszer ők hajítanak majd ki otthonról. - hülyén néztem az ajtóra.
- Nos, én sem. De mindegy. Mehetünk, hölgyem? - vigyorgott és a kezét nyújtotta.
- Természetesen, uram. - dívásan elvonultam mellette, de rám jött a nevetőgörcs.
- Merre kezdjünk?
- Ezt komolyan tőlem kérdezed? Ha rajtam múlik, vidámparkba vagy állatkertbe megyünk.
- Én csípem az állatkertet. - dünnyögött Hazza.
- Akkor oda is mehetünk. - felcsillant a szemem.
- Oké, de előbb legalább egy nevezetességet had mutassak meg. Mondjuk Big Ben? Meg a közelében van a London Eye is. Meg a Baker streeten van a Sherlock Holmes...
- Jó, vágom, menjünk, nem értek semmit. - röhögtem és belekaroltam, majd felszálltunk egy buszra (természetesen az emeletre) és végigcsacsogtuk az egész utat. Sőt, nem figyeltünk és elfelejtettünk leszállni, így vissza kellett buszoznunk. Elsőnek a megbeszélt Big Benhez mentünk. Kijelentettem, hogy ilyen hatalmas faliórát még nem láttam, amitől Harry röhögni kezdett mellettem, így hülyének néztek minket. Csináltunk egy csomó képet, és láttunk Big Benes napszemcsit is.
- Ezt vedd fel...könyörgöm. - nyújtottam felé görnyedezve. Megadóan kapta a fejére.
- Ne merj vele lefotózni!
- Már késő! - vigyorogtam és már csiripeltem is.
chelsea_parker: aki kitalálja, hogy ki ez a marha, hol vagyunk, és merre megyünk, azt becsempészem egy Forever Young forgatásra :'D
- Marha? Kösz szépen. - felfújta az arcát és szúrósan nézett rám.
- Bocs...hörcsög.
Ezután elsétáltunk a London Eyehoz. Eszem ágában se volt felmenni rá, de Harry addig cibált, amíg meg nem adtam magam. Már a korlátba is kapaszkodtam, de a derekamnál fogva berángatott.
- Le fogunk zuhanni! - befogtam a szemem.
- Jajj, nyikorog ez az izé! - ijesztgetett Harry. Több se kellett, felugrottam a hátára és a vállába mélyesztettem a körmeimet, mint egy macska. Sziszegni kezdett, a velünk egy fülkében lévők meg hülyének néztek minket. Mikor újra talajt fogott a lábam, áldottam az anyaföldet. Hátranéztem, de Hazza nem volt sehol. Bizonytalanul indultam meg előre, hogy megkeressem, mikor valaki hátulról átölelt. Nem ijedtem meg, ismertem az illatot, a göndör fürtök pedig csiklandozták az arcomat. Egy nyaklánc simult a mellkasomra, aminek a medálja egy H betűt formázott.

- H, mint Harry, vagy H, mint Hisztérika? - mosolyogtam.
- Mindkettő. - vigyorgott rám, mire felnevettem és kézen fogva mentünk tovább az állatkertbe.
Minden tökéletes volt. Az időjárás kissé hűvös, de a nap szépen sütött, és ez mindent kárpótolt. A rajongók többsége nem jött oda hozzánk aláírást kérni, csak fényképezgettek meg mosolyogtak ránk, meg elég perverz beszólásokat kiabáltak ránk. Ráadásul egyre jobban éreztem a nyomást a gyomromban, amiből felfogtam, hogy totálisan belezúgtam a mellettem sétálóba. A buszon párszor rám dőlt a kanyarok és a fékek miatt, én pedig nem tudtam levegőt venni, az agyam pedig kétségbeesetten próbálta lassítani a pillanatot. Mire az állatkertben sétáltunk a simogató felé, a nyomás átment a gyomromból a szívembe és a tüdőmbe. Mikor megéreztem a bőrét az enyémen, azt hittem meghalok, pedig az előtt is hozzámért már. Nem tudom mi történt az utóbbi pár órában.
- Kenguruk! - kiáltott fel, mire az említett állatok felé kaptam a fejem és felcsillantak a szemeim.
Odarohantunk hozzájuk. Elgondolkoztam, hogy néznének ki, ha boxkesztyűt adnánk rájuk. És voltak kicsinyeik is.
- Kisoroszlán! Kisoroszlán! Nézd a kisoroszlánt! - ugrabugráltam az oroszlánra mutogatva, mire Harry nevetve lefényképezett.
Körbejártuk az egész helyet. Megnéztük a fóka showt, ahol halakat dobáltak a fókáknak, hogy trükköket mutassanak. Meg Hazza berángatott a rovarházba, hogy legyőzzem a félelmemet. Sikítva fordultam ki. Az utolsó csepp az volt, mikor az üveg mögött egy madárpókot láttam meg patkányt enni. Találtunk egy minilabirintust, amiben elvesztem, így Harrynek kiabáltam, aki a hangom után jött. Aztán sikerült eltévednünk, pedig kiláttunk. Már azon voltunk, hogy átvágunk a bozóton, mikor megláttunk egy csoportot, és őket követve kijutottunk. Bemásztunk valami barlangba, és az üvegen keresztül láthattunk szurikátákat. Mikor az egyik az arcom előtt jelent meg egy pillanatra leállt a szivem. Bemásztunk az állatsimogatóba zoo csemegével, de a kecskék végigkergettek minket körbe körbe. Végül ledobtuk magunkat egy padra és perecet ettünk. Vagyis ettünk volna, csak a tó mellett sikerült leülni ahol a kacsák a nagy részét elkunyerálták. Nekiálltam megnézni a megfejtéseket a twitteres kérdésemre. Volt is egy találat, nem akárkitől.
SunnyOfficial: Az a marha ott Harold, és a Big Bennél randiztok (ami szööööörnyen romantikus) és titeket ismerve...vagy az állatkertbe mentek, vagy a vidámparkba. Na, becsempészel? Eltaláltam? :D
- Ez a Sunny...hihetetlen. Honnan ismered? - nevettem.
- Lesz vele egy közös számunk. - magyarázta Harry.
- Amúgy, iszonyú jó veled kacsát etetni, de szerintem mennünk kéne. - jegyeztem meg, mert már kezdett lemenni a nap. Harry az égre nézett és igazat adott nekem, szóval összecuccoltunk a padról, Hazza meg bedobott a tóba egy nagy darab perecet. Az egyik kacsa odaúszott és benyomta egybe, aztán tekergetni kezdte a nyakát.
- Basszus! Kinyírtad! - sikítottam a kacsára mutogatva.
- Ki fogja bírni...remélem.
- Reméled? A családja majd keresi!
- Optimista vagyok...ez egy csöves kacsa aki nem tudja eltartani a családját.
- Te beteg vagy. - felnevettem és belekaroltam, majd mikor megláttam, hogy a kacsa már nem vonaglik, engedélyt adtam, hogy ott hagyhassuk.
Az állatkertből kisétálva láttam egy embert macskának öltözve és plüsscicákat osztogatva. Felcsillant a szemem.
- Menj, szerezz nekem, te vagy a macskamágnes. - tologattam Harryt a gyerekek közé.
- De dedósnak néznek. - röhögött.
- Már mindegy. Felmentem veled a London Eyera, emlékszel?
- Emlékszem. - fújtatott és odament a macskajelmezeshez.
Az ember lekapta a fejéről a maszkot és csillogó szemekkel nézett rá. Egy 16 év körüli lány lehetett. Hirtelen meggondoltam magam, és már nem is kellett a plüsscica. Ráadásul hihetetlen feltűnően kezdett nyomulni göndörkére, amitől már hányingerem lett. Úgy vonultam oda hozzájuk, mint a kaszás, és negédesen elmosolyodtam. Ami a csajnál felérhetett egy halálos fenyegetésnek, mert elsápadt.
- Ti együtt vagytok? - rebegte.
- Nem. - válaszoltam azonnal, mondjuk nyakamban a H betűt formázó medállal elég ellentmondásos voltam.
- Ahogy ő mondja. Nem. Még nem. - vonta fel a szemöldökét Harry mosolyogva, közben átkarolt.
Olyan vigyor szökött az arcomra, hogy repülni tudtam volna tőle. Ne kérdezzétek, hogy.
- Kaphatok egy plüsscicát? - kérdeztem száz vattos mosollyal, mire a lány úgy nézett rám, mintha ki akarna nyírni, de a kezembe nyomta. Ezután a csaj megkért, hogy csináljak róluk közös képet. Tudtam, hogy nyert ügyem van, így nem féltékenykedtem (annyira) mikor hozzábújt Harryhez a fénykép erejéig. Győztesen nyújtottam neki oda a fényképezőgépet, mikor a kép elkészült, majd egyik kezemben a plüssmacskával, másikban Harry kezével indultunk a buszmegállóba.
- Az ilyenek nem zavarnak? - rúgkapáltam a lábaimmal mikor leültem az egyik székre.
- A milyenek? - értetlenkedett.
- Hát az olyanok, akik ilyen durván rádmozdulnak meg feltűnően csorgatják a nyálukat.
- Hogy érted?
- Nem vetted észre?
- Mégis mit?
- Mire figyeltél te?
- Rád. - mondta kétségbeesetten, mire felnevettem.
A további úton hazafelé unottan dobálgattuk egymásnak a macskát, úgy sem voltak olyan sokan a busz tetején. Mikor leszálltunk a buszról ráérősen slattyogtunk. Valójában nem értem, hogy Harry miért érezte szükségét annak, hogy haza kísérjen. Csak egyenesen kellett menni, csak nem tévedtem volna el.  Megálltunk a bejárati ajtó előtt és egymásra mosolyogtunk. A derekamnál fogva közelebb húzott magához, mikor eszembe jutott valami. Valami, ami folyton nyugtalanított. Eltoltam magamtól.
- Harry, mit titkoltok előlünk a 1Dvel? - cincogtam.
- Semmit. - hazudta.
- Borzasztóan színészkedsz. Mondd meg.
Megadóan felsóhajtott és kivett a farzsebéből egy papírt, és átnyújtotta. Amint lassan elolvastam és felfogtam félelem és düh lett rajtam úrrá. Vádlóan néztem a fiúra.
- Ezt mégis mit képzeltél, meddig hallgathatod el? - kiabáltam rá.
- Azt reméltem, ennél tovább.
- De miért?
- A te érdekedben. - emelte fel a hangját ő is.
- Persze, az én érdekemben.
Dühödten téptem le a nyakamból a láncot és vágtam hozzá. Mielőtt észbekaphatott volna, már becsaptam az orra előtt az ajtót.
- Mi történt? - pattant fel a kanapéról Jessie azonnal.
- Mit mondott? - kérdezte Naomi, akire átragadt a dühöm.
Odarohantam eléjük és indulatosan vágtam le az asztalra a papírt, ami pár perccel ezelőtt még Harry zsebében pihent. Kendra azonnal felvette és olvasni kezdte...

---

Thanks for reading :)

---

Older Post . Newer Post

A történetben lévő szereplők jelleme valóságos emberekről vannak mintázva, tehát senki se találja itt ki nekünk, hogy nem valósághűek.


Chelsea


Hannah


Jessie


Kendra


Naomi


One Direction

Az itt megtalálható emberek néha meg vannak említve a történetben, ezért hogy ne kavaradjatok össze, itt vannak felsorolva.


Sarah ~ menedzser


Jeremy ~ menedzserhelyettes


Minette ~ stylist


Amber ~ sminkes/fodrász


Sunny ~ énekesnő


Joanna ~ Harry exe, modell


Jerry ~ rendező

Reggel van. A madárcsicsergésből meg a szemhéjamra vetülő napfényből legalábbis erre következtettem. Óvatosan fordultam egyet, de rá kellett jönnöm, hogy az előző alvó póz valahogy kényelmesebb volt. Megadóan felsóhajtottam, de ez még nem jelentette azt, hogy fel is fogok kelni. Sőt. Jobban magamra húztam a takarót az ablakon beáradó hűvös ellen. Egy elégedett sóhajjal nyugtáztam, hogy újra sikerült kényelembe helyezkednem. Már kezdtem volna visszaaludni. 
- Jó reggelt! Eltervezted már, mit veszel fel? - rontott be Kendra, mögötte pedig ott furakodott a másik három barátnő is. Csodás.
- Még nem. - nyöszörögtem és a fejemre húztam a takarót.
- Kelj fel, segítünk. - pattogott Naomi.
- Dehogy kelek... - elfordultam tőlük.
- De Harry már itt van. - mondta ártatlanul Jessie.
- Hogy mi?! - kiabáltam és mintha tűt szúrtak volna a hátsómba, úgy pattantam ki az ágyból.
Ijedten néztem a tükörbe és vad fésülködésbe kezdtem, ezzel szinte kitépve minden kócos hajszálat.
- Nyugi, csak hülyültem. De legalább felkeltél. - vihogott Jess, mire könnyedén hozzávágtam a fésümet, ő pedig feljajdult.
- Lássuk miből élünk. - ugrott a kisebb szoba méretű gardróbba Hannie.
Idétlenül ültem le az ágyra, és figyeltem, ahogy kiselejtezi a ruháimat.
- Ó, ez édi. Majd add kölcsön. De ma rossz idő lesz, szóval nem veheted fel. - csicsergett Hann, én meg felhúztam a térdem és átkaroltam.
- Ez jó lesz! - ezzel a felkiáltással Kendra gyomorszájon vágott egy csizmával.
- Amúgy mikor jön érted? - kukkantott ki a gardróbból Hannie.
- Azt mondta, felhív, ha itt van. - vontam vállat.
- Te jó isten! Sietnünk kell! Pasitechnika, hogy pizsiben lásson! - azzal Jessie is bevágódott a gardróbba.
Én csak félkómában figyeltem, ahogy kikészítik a ruháimat. A végső összeállításról készült képet elküldtük Minettenek, aki megdícsérte a lányokat.
Már kezdtem megszokni ezt a sminkelős cuccot. Hannie nyugisan húzta ki a szemem, mikor egyszer csak csengettek.
- Jézusom! Még nincs kész! - sikított Hannah. - Tartsátok fel! Ha kell, láncfűrésszel! Gyerünk! - tolta ki Naomit meg Jessiet.
Gyorsan összedobta a fejem, én meg csak néztem, hogy nem rontja el. Hannie bizonyára egy szuperhős, vagy nem tudom, de nekem ez sose menne.
- No para...ez nem Harry, hanem valami csaj. - jött be Jessie, mire felsóhajtottam. De akkor megláttam a "csajt".
- Ez Harry, te állat! Csak sapkában! - a fejemet fogtam, és hálát adtam az égnek, hogy Hannie gyors volt.
- Tehetek én róla? Tök lányos az arca, a haja nélkül meg fel se lehet ismerni. - tiltakozott Jess.
- Én is itt vagyok. - motyogta Harry.
- Oké, mehettek is. - ugrabugrált Kendra, mint egy nyolcéves.
Miközben Harryvel lemásztunk a lépcsőn, végig a nyomunkban voltak, mint az utánfutók. Mikor kacér pillantást vetettek ránk a bejárati ajtóban azt hittem elsüllyedek, és elment a kedvem az egésztől. Végülis a mellettem álló fiú nagy flörtgépnek van feltüntetve.
- De maradhatok is, ha szükségetek van rám... - bizonytalanodtam el.
- Nem! - mondták egyszerre és becsapták az orrunk előtt az ajtót.
- És ne felejtsd el, mit mondtam! - kiabált ki Naomi.
- Mit mondott? - pislogott Harry.
- Már...nem tudom. De sosem gondoltam volna, hogy egyszer ők hajítanak majd ki otthonról. - hülyén néztem az ajtóra.
- Nos, én sem. De mindegy. Mehetünk, hölgyem? - vigyorgott és a kezét nyújtotta.
- Természetesen, uram. - dívásan elvonultam mellette, de rám jött a nevetőgörcs.
- Merre kezdjünk?
- Ezt komolyan tőlem kérdezed? Ha rajtam múlik, vidámparkba vagy állatkertbe megyünk.
- Én csípem az állatkertet. - dünnyögött Hazza.
- Akkor oda is mehetünk. - felcsillant a szemem.
- Oké, de előbb legalább egy nevezetességet had mutassak meg. Mondjuk Big Ben? Meg a közelében van a London Eye is. Meg a Baker streeten van a Sherlock Holmes...
- Jó, vágom, menjünk, nem értek semmit. - röhögtem és belekaroltam, majd felszálltunk egy buszra (természetesen az emeletre) és végigcsacsogtuk az egész utat. Sőt, nem figyeltünk és elfelejtettünk leszállni, így vissza kellett buszoznunk. Elsőnek a megbeszélt Big Benhez mentünk. Kijelentettem, hogy ilyen hatalmas faliórát még nem láttam, amitől Harry röhögni kezdett mellettem, így hülyének néztek minket. Csináltunk egy csomó képet, és láttunk Big Benes napszemcsit is.
- Ezt vedd fel...könyörgöm. - nyújtottam felé görnyedezve. Megadóan kapta a fejére.
- Ne merj vele lefotózni!
- Már késő! - vigyorogtam és már csiripeltem is.
chelsea_parker: aki kitalálja, hogy ki ez a marha, hol vagyunk, és merre megyünk, azt becsempészem egy Forever Young forgatásra :'D
- Marha? Kösz szépen. - felfújta az arcát és szúrósan nézett rám.
- Bocs...hörcsög.
Ezután elsétáltunk a London Eyehoz. Eszem ágában se volt felmenni rá, de Harry addig cibált, amíg meg nem adtam magam. Már a korlátba is kapaszkodtam, de a derekamnál fogva berángatott.
- Le fogunk zuhanni! - befogtam a szemem.
- Jajj, nyikorog ez az izé! - ijesztgetett Harry. Több se kellett, felugrottam a hátára és a vállába mélyesztettem a körmeimet, mint egy macska. Sziszegni kezdett, a velünk egy fülkében lévők meg hülyének néztek minket. Mikor újra talajt fogott a lábam, áldottam az anyaföldet. Hátranéztem, de Hazza nem volt sehol. Bizonytalanul indultam meg előre, hogy megkeressem, mikor valaki hátulról átölelt. Nem ijedtem meg, ismertem az illatot, a göndör fürtök pedig csiklandozták az arcomat. Egy nyaklánc simult a mellkasomra, aminek a medálja egy H betűt formázott.

- H, mint Harry, vagy H, mint Hisztérika? - mosolyogtam.
- Mindkettő. - vigyorgott rám, mire felnevettem és kézen fogva mentünk tovább az állatkertbe.
Minden tökéletes volt. Az időjárás kissé hűvös, de a nap szépen sütött, és ez mindent kárpótolt. A rajongók többsége nem jött oda hozzánk aláírást kérni, csak fényképezgettek meg mosolyogtak ránk, meg elég perverz beszólásokat kiabáltak ránk. Ráadásul egyre jobban éreztem a nyomást a gyomromban, amiből felfogtam, hogy totálisan belezúgtam a mellettem sétálóba. A buszon párszor rám dőlt a kanyarok és a fékek miatt, én pedig nem tudtam levegőt venni, az agyam pedig kétségbeesetten próbálta lassítani a pillanatot. Mire az állatkertben sétáltunk a simogató felé, a nyomás átment a gyomromból a szívembe és a tüdőmbe. Mikor megéreztem a bőrét az enyémen, azt hittem meghalok, pedig az előtt is hozzámért már. Nem tudom mi történt az utóbbi pár órában.
- Kenguruk! - kiáltott fel, mire az említett állatok felé kaptam a fejem és felcsillantak a szemeim.
Odarohantunk hozzájuk. Elgondolkoztam, hogy néznének ki, ha boxkesztyűt adnánk rájuk. És voltak kicsinyeik is.
- Kisoroszlán! Kisoroszlán! Nézd a kisoroszlánt! - ugrabugráltam az oroszlánra mutogatva, mire Harry nevetve lefényképezett.
Körbejártuk az egész helyet. Megnéztük a fóka showt, ahol halakat dobáltak a fókáknak, hogy trükköket mutassanak. Meg Hazza berángatott a rovarházba, hogy legyőzzem a félelmemet. Sikítva fordultam ki. Az utolsó csepp az volt, mikor az üveg mögött egy madárpókot láttam meg patkányt enni. Találtunk egy minilabirintust, amiben elvesztem, így Harrynek kiabáltam, aki a hangom után jött. Aztán sikerült eltévednünk, pedig kiláttunk. Már azon voltunk, hogy átvágunk a bozóton, mikor megláttunk egy csoportot, és őket követve kijutottunk. Bemásztunk valami barlangba, és az üvegen keresztül láthattunk szurikátákat. Mikor az egyik az arcom előtt jelent meg egy pillanatra leállt a szivem. Bemásztunk az állatsimogatóba zoo csemegével, de a kecskék végigkergettek minket körbe körbe. Végül ledobtuk magunkat egy padra és perecet ettünk. Vagyis ettünk volna, csak a tó mellett sikerült leülni ahol a kacsák a nagy részét elkunyerálták. Nekiálltam megnézni a megfejtéseket a twitteres kérdésemre. Volt is egy találat, nem akárkitől.
SunnyOfficial: Az a marha ott Harold, és a Big Bennél randiztok (ami szööööörnyen romantikus) és titeket ismerve...vagy az állatkertbe mentek, vagy a vidámparkba. Na, becsempészel? Eltaláltam? :D
- Ez a Sunny...hihetetlen. Honnan ismered? - nevettem.
- Lesz vele egy közös számunk. - magyarázta Harry.
- Amúgy, iszonyú jó veled kacsát etetni, de szerintem mennünk kéne. - jegyeztem meg, mert már kezdett lemenni a nap. Harry az égre nézett és igazat adott nekem, szóval összecuccoltunk a padról, Hazza meg bedobott a tóba egy nagy darab perecet. Az egyik kacsa odaúszott és benyomta egybe, aztán tekergetni kezdte a nyakát.
- Basszus! Kinyírtad! - sikítottam a kacsára mutogatva.
- Ki fogja bírni...remélem.
- Reméled? A családja majd keresi!
- Optimista vagyok...ez egy csöves kacsa aki nem tudja eltartani a családját.
- Te beteg vagy. - felnevettem és belekaroltam, majd mikor megláttam, hogy a kacsa már nem vonaglik, engedélyt adtam, hogy ott hagyhassuk.
Az állatkertből kisétálva láttam egy embert macskának öltözve és plüsscicákat osztogatva. Felcsillant a szemem.
- Menj, szerezz nekem, te vagy a macskamágnes. - tologattam Harryt a gyerekek közé.
- De dedósnak néznek. - röhögött.
- Már mindegy. Felmentem veled a London Eyera, emlékszel?
- Emlékszem. - fújtatott és odament a macskajelmezeshez.
Az ember lekapta a fejéről a maszkot és csillogó szemekkel nézett rá. Egy 16 év körüli lány lehetett. Hirtelen meggondoltam magam, és már nem is kellett a plüsscica. Ráadásul hihetetlen feltűnően kezdett nyomulni göndörkére, amitől már hányingerem lett. Úgy vonultam oda hozzájuk, mint a kaszás, és negédesen elmosolyodtam. Ami a csajnál felérhetett egy halálos fenyegetésnek, mert elsápadt.
- Ti együtt vagytok? - rebegte.
- Nem. - válaszoltam azonnal, mondjuk nyakamban a H betűt formázó medállal elég ellentmondásos voltam.
- Ahogy ő mondja. Nem. Még nem. - vonta fel a szemöldökét Harry mosolyogva, közben átkarolt.
Olyan vigyor szökött az arcomra, hogy repülni tudtam volna tőle. Ne kérdezzétek, hogy.
- Kaphatok egy plüsscicát? - kérdeztem száz vattos mosollyal, mire a lány úgy nézett rám, mintha ki akarna nyírni, de a kezembe nyomta. Ezután a csaj megkért, hogy csináljak róluk közös képet. Tudtam, hogy nyert ügyem van, így nem féltékenykedtem (annyira) mikor hozzábújt Harryhez a fénykép erejéig. Győztesen nyújtottam neki oda a fényképezőgépet, mikor a kép elkészült, majd egyik kezemben a plüssmacskával, másikban Harry kezével indultunk a buszmegállóba.
- Az ilyenek nem zavarnak? - rúgkapáltam a lábaimmal mikor leültem az egyik székre.
- A milyenek? - értetlenkedett.
- Hát az olyanok, akik ilyen durván rádmozdulnak meg feltűnően csorgatják a nyálukat.
- Hogy érted?
- Nem vetted észre?
- Mégis mit?
- Mire figyeltél te?
- Rád. - mondta kétségbeesetten, mire felnevettem.
A további úton hazafelé unottan dobálgattuk egymásnak a macskát, úgy sem voltak olyan sokan a busz tetején. Mikor leszálltunk a buszról ráérősen slattyogtunk. Valójában nem értem, hogy Harry miért érezte szükségét annak, hogy haza kísérjen. Csak egyenesen kellett menni, csak nem tévedtem volna el.  Megálltunk a bejárati ajtó előtt és egymásra mosolyogtunk. A derekamnál fogva közelebb húzott magához, mikor eszembe jutott valami. Valami, ami folyton nyugtalanított. Eltoltam magamtól.
- Harry, mit titkoltok előlünk a 1Dvel? - cincogtam.
- Semmit. - hazudta.
- Borzasztóan színészkedsz. Mondd meg.
Megadóan felsóhajtott és kivett a farzsebéből egy papírt, és átnyújtotta. Amint lassan elolvastam és felfogtam félelem és düh lett rajtam úrrá. Vádlóan néztem a fiúra.
- Ezt mégis mit képzeltél, meddig hallgathatod el? - kiabáltam rá.
- Azt reméltem, ennél tovább.
- De miért?
- A te érdekedben. - emelte fel a hangját ő is.
- Persze, az én érdekemben.
Dühödten téptem le a nyakamból a láncot és vágtam hozzá. Mielőtt észbekaphatott volna, már becsaptam az orra előtt az ajtót.
- Mi történt? - pattant fel a kanapéról Jessie azonnal.
- Mit mondott? - kérdezte Naomi, akire átragadt a dühöm.
Odarohantam eléjük és indulatosan vágtam le az asztalra a papírt, ami pár perccel ezelőtt még Harry zsebében pihent. Kendra azonnal felvette és olvasni kezdte...
Older Post . Newer Post