Tíz lépés Harry felé...Öt lépés Harry felé...Már csak egy...Rám néz, elmosolyodik, és...
- Neeee! Miért, miért, miért? - kalimpáltam az ágyban kétségbeesetten, és úgy üvöltöttem, mint akiből éppen az ördögöt űzik. Tudhattam volna hogy álom, de olyan valóságszerű volt. Hisztisen rúgtam le a takarót az ágyról, az ajtóhoz pedig hozzávágtam a párnámat. Ránéztem az órára. Hajnali öt. Fogadok, hogy mindenki alszik. Miért kellett most felkelnem?
- Miért ilyen igazságtalan az élet? - kapargattam eszeveszetten a lepedőt.
Egy dühös fejet láttam meg az ajtóban. Jessie volt az.
- Mi az, megjött? - morogta. Összeszorítottam a szám és hozzávágtam a kispárnám. Becsukta az ajtót, és hallottam, hogy kint vihog és visszamegy a szobájába aludni. Mázlista. Ha én felkelek, csinálhatok akármit, vissza nem alszok. Nehezen, de elfogadtam a sorsomat. Feltornáztam magamat ülő helyzetbe, és végigmásztam az ágyamon négykézláb, hogy aztán a lábaimra nehezedjek. Elbotorkáltam a puha szőnyegemen a laptopomig. Előkotortam a laptoptáskából a töltőt is, majd visszatelepedtem az ágyamra. Bekapcsoltam és egy ásítással vártam, hogy betöltsön. Felmentem twitterre, és mosolyogva láttam, hogy sok komment érkezett a titanic imitátor képünkhöz. Egy vigyorral az arcomon görgettem lefelé, amikor valamin megakadt a szemem. Idegesen elkezdtem rágcsálni a körmömet. A tegnapi mosdós jelenetünkből egy kép. Istenem, add, hogy videó nem készült. Könyörgöm. De nem volt semmi. Fellélegeztem, és tweeteltem a következőt: "Hát, emberek. Kinek szakadt meg még az egyik legszebb álma?" Kinéztem az ablakon, és zuhogott az eső. Mondjuk végülis, ez Anglia. És én így szeretem, széllel, esővel. A nagy meleget sose bírtam igazán. Otthagytam a lapit, és az ablakhoz sétáltam, majd lassan kinyitottam. Beszippantottam a friss, hajnali hideg levegőt. Óvatosan kinyújtottam a keze. Mikor a jéghideg eső ráesett visszarántottam. Reméltem, hogy tipikus nyári meleg zápor van, de ezt benéztem. Becsuktam az ablakot, mert lassan a testem többi tagja is kezdte érezni a hideget.
- Ma Alan Carr. - mondtam csak úgy magamnak, és végigmértem magam a tükörben.
Lássuk csak...
Ha nem tudnám, hogy én vagyok, valószínűleg megijednék magamtól. Az általában szépen megcsinált hosszú hajam, most elaludva és összevissza állt. Tükörképem szúrós, álmos szemekkel nézett rám. A pizsamám pedig olyan hanyagul állt rajtam, amennyire csak tudott. Megállapítottam azt is, hogy meg kéne tanulnom mellre hízni.
- Pompás. - morogtam és betámolyogtam a fürdőbe. Mára elég is ennyi önkritizálás. Rendbe szedtem magam, olyan minimálisan. A stúdióban úgyis olyanná varázsolnak, hogy pár percre elhiszem, hogy szép vagyok. Mikor kiléptem visszaültem a laptopomhoz. A twitteremen már szabályos versengés volt, hogy ki találja ki hamarabb, hogy miről álmodtam. Mosolyogva írtam nekik, hogy 'titok'. Lementem a nappaliba. És mit látnak szemeim? Sarah sürög forog, előkészített már mindent.
- A többiek hol vannak? - kérdezte idegesen, miközben rám se nézett.
- Gondolom alszanak...még csak 8 óra van. - vontam fel a szemöldököm.
- Na majd adok én nekik aludni...- és felrobogott a lépcsőn.
- Hidd el, én is szívesen adnék neked... - dünnyögtem és ledobtam magam a kanapéra.
Pár perc múlva sikítást hallok. Hannie rohant le.
- Ez a banya leöntött hideg vízzel! Pedig csak 10 percet kértem! - toppantott.
- Emlékszel, mit beszéltünk meg...már csak 1 év. - jegyeztem meg.
- Tölthetnéd gyorsabban. - hisztizett.
- Dehát egy napon születtünk. - tiltakoztam. - Ráadásul te így is később születtél.
- Nem az a lényeg, hanem... - kezdett bele.
- HANNAH - hallatszott Sarah üvöltése, és a lány felsuhant, én pedig kidőltem a kanapén.
Egy pillanat alatt hatan voltunk a nappaliban. Mindenki ugyanolyan minimálisan hozta a formáját, mint én. Beültünk a kocsiba ami értünk jött, közben végig Sarah idegesítő hangját kellett hallgatnunk. Befordultunk a stúdió parkolójába, ahol már többen is vártak. Sikítások és üvöltözések tömkelegét hallottuk. Tanácstalanul néztünk egymásra.
- Csak nyugalom... - mondta hidegvérrel Sarah és tárcsázni kezdett egy számot.
- De mindjárt borulunk. - ellenkezett Kendra.
- Engedjétek ki a kaszkadőröket. - mondta a menedzserünk a telefonjába.
A sikítozó rajongók egyszer csak abbahagyták az autó ostromlását, és 5 futó lány felé fordultak. Kb. olyan magasak és testalkatúak voltak, mint mi, megegyező hajszínnel, napszemüvegben.  Figyelemelterelés? Mikor a rajongócsapat utánuk eredt kiszálltunk az autóból és berohantunk a stúdióba. Zihálva támaszkodtunk a recepcióspultnak.
- Mutatom az öltözőket. - mosolygott ránk kedvesen egy magas, szőke hajú nő, és mi követtük egy végtelen hosszúnak tűnő folyosón. Valaki elkapta a kezem, befogta a szám, amit már épp sikításra nyitottam, és behúzott egy kanyarba. Mikor megláttam az illető vigyorgó arcát nekem is mosolyognom kellett, de aztán észbe kaptam.
- Mit keresel te itt? - kérdeztem morcosságot színlelve.
- Ne örülj ennyire. - vágott sértett fejet Harry.
- De komolyan...azt se tudom merre van az öltöző, el fogok tévedni, nem fogok hazatalálni se, és... - hadartam.
- Chelsea! Hova tűntél?! - ordibált a folyosón Sarah.
Harry sunyin kinézett a fordulón.
- Van egy olyan érzésem, hogy téged keres. - dörmögte.
- Engedj már, le fogja tépni a fejem ez a házi vipera. - kapálózásba kezdtem, mire kénytelen volt elengedni.
- Jó, de... - kezdte volna, de akkor már Sarah felé rohantam.
- Végre megvagy. Egy percet kibírhatnál a nélkül, hogy mindenki rád figyeljen. - teremtett le a nő. Magamban lejátszódott a jelenet, amint kilököm egy vonat elé, az meg elcsapja őt...és széttrancsírozza...lassan...naggyon lassan. Belökdösött az öltözőbe, ahol leültem a fodrász elé, a többiek mellé. Egyszerre estek neki a hajunknak. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy Harry itt van, így nem is szóltam nekik. Lehet, hogy véletlen járt erre. Vagy csak beugrott. Vagy akármi más. Ezután jött a smink, amit sose bírok ki anélkül, hogy ne hiperaktívkodjak. Vagy azt kérdezgetem folyton, hogy mikor lesz kész, vagy nevettetem a sminkest, vagy izgek-mozgok. De előfordult már mindhárom egyszerre.
- Kész vagy, most gyerünk, vedd ezt fel. - nyomott a kezembe egy adag ruhakupacot, meg egy magassarkút. Felnevettem.
- Én ezt fel nem veszem. - ellenkeztem.
- De felveszed, most. - idegeskedett Sarah.
- Kitöröm a bokám. - ráztam a fejem.
- Gyerünk! - üvöltött.
Dühödten felsóhajtottam, és elindultam az öltöző felé. Mikor beléptem, Jessie épp akkor nyomta a lábára az ő kínzóeszközeit. Naomi már benne volt, és éppen taknyolni készült, mikor mögé léptem és megtámasztottam a hátát.
- Örök hála. - vett nagy levegőt nyugodtan.
- No problem. - mosolyogtam és körbenéztem. - Hannie? - elkezdtem ledobálni magamról a fent lévő ruhadarabokat, és lélekben felkészítettem magam a szoknyára.
- Az öltöző előtt gyakorol...- mondta Jessie, majd tompa puffanást hallottunk. - Igen, ez ő volt.
- Hol van ennek az eleje? - nézegette a ruháját Kendra. Ennyit a csapatunk nőiességéről. Felküzdöttem magamra a rózsaszín hihetetlenül szűk szoknyát. Ebben most akkor ülni is kell? És most jöhet a magassarkú. Nagy levegő...na mégegyszer...mégegyszer...újra...
- Előbb utóbb fel kell venned. - egyensúlyozott Naomi.
- Najó... - makacsul ránéztem az egyébként szép cipőre. Egyik láb, másik láb, egy lépés és...megfejeltem a legközelebb lévő falat.
Hihetetlen vihogás tört ki az öltözőben.
- Mi az? Mi történt? - kukucskált be Hannie.
Az orromat fogtam, amitől megsejtette, hogy mi történhetett, így ő is nevetésben tört ki.
- Rád miért nem szoknyát adtak? - morrantam fel.
- Nos... azt akartak, de mikor meglátták, hogy milyen felszabadultan ugrálok meg pörgök benne, letettek az ötletről, mert állítólag kivillant a bugyim. - vágott sértett  fejet.


Sarah belépett az öltözőbe, és fülbe rakható kis bigyókat adott.
- Ezen keresztül halljátok az utasításaimat. - magyarázta. - Bármi olyat tesztek, vagy mondtok, amit nem kéne, megbánjátok. Ha azt mondom, udvariasan nevessetek, akkor nevettek. Ha azt mondom, jöjjetek le a színpadról, akkor lejöttök. Világos?
Bólogattunk.
- Akkor gyerünk. - és azzal a lendülettel kimentünk újra a folyosóra. Bizonytalan, lassú léptekkel mozogtunk, nehogy valami baleset legyen a vége. Egymás kezét fogtuk, bár lehet nem volt olyan jó ötlet, de akkor minden annak tűnt. Mielőtt a színpadra léptünk, a fülünkbe raktuk a kis bigyókat. Mosolyogva lépkedtünk le a lépcsőn, mikor hallottuk a "Forever Young" szavakat. Integettünk is, és csodák csodájára, sikerült úgy elbotorkálnunk az egyik kanapéhoz úgy, hogy ne essünk hasra. Várjunk csak... itt általában csak egy kanapé van, nem kettő. Gyanútlanul vállatrántottam.
- Látom rendezkedtél. - szóltam Alannek, aki szokásos, irritáló, de vicces nevetésével illette a megjegyzésem.
- Nos igen, mint látjátok, szeretek új dolgokat kipróbálni. - nevetett továbbra is. - De a mostani bizonyos meglepetésvendégekhez fűződik.
- Na, akkor lássuk őket. - szólt lelkesen Naomi.
- Majd annak is eljön az ideje. - mondta sejtelmesen Alan. - De először is, megkínálhatlak titeket valamivel? Persze nem alkohollal, még nem töltöttétek be a 18at...De fel tudok ajánlani némi Sió vitatigrist is. - vigyorgott, mire mi is, és a közönség is elkezdtünk nevetni. Miután abbahagytuk, komolyan ránéztünk.
- Jöhet. - jelentette ki komoly arccal Jessie.
Alan előhalászott a fotelje oldala mögül 5 db dobozos vitatigrist, és ő is komolykodva az asztalra helyezte őket. Megfájdult a hasam a nevetéstől.
- Köszönjük, uram. - jelentettem ki komolykodva, mire kemény arccal átszúrtam a szívószálat a lyukon, és felemelt kisujjal elkezdtem szürcsölni. A többiek követték a cselekedetemet.
- Mennyei ez az ital. - jegyezte meg Kendra. Mind leraktuk a dobozokat. Még 10 percen keresztül hallgathattuk, hogy milyen fiatalok vagyunk még, és Alan azt is sokszor megjegyezte szemöldökhuzogatva, hogy szereti a humoros lányokat. Ezután jött a tipikus kérdés, hogy mi van köztünk és xy között, de mi mindig kitértünk egy "csak barátok vagyunk" válasszal. Mikor már Hannie is kijelentette, hogy nem jár együtt senkivel, lemondott a témáról.
- Nem tudom, hogy mennyire követitek a mostani barbie divatot, de... - ezzel előhalászott öt rólunk mintázott babát Alan. - be kell látnotok, szörnyen hasonlítanak.
- Valóban. - ámult el Naomi.
Újabb nevetésszünet.
Megfogtam a saját babámat és elkezdtem nézegetni.
- Ne irigykedj Chels, majd a te melleid is megnőnek ekkorára. - kacsintott rám Jessie, és kitömte a babájának a felsőjét vattával.
- Hé! Ne tegyetek kárt bennük! A polcomon tartogatom őket! A Forever Youngos polcomon! - és azzal kivette a kezünkből őket, és külön-külön puszit adott a fejükre.
- Neked van Forever Youngos polcod? - kérdeztem nevetve.
- Igen, pontosan az 1Ds polcom mellett. - rakta el fontoskodva a babákat maga mögé a férfi.
- Jajj, elszóltam magamat. - kapott a szája elé. - Nos sebaj, a szünet után jön a Forever Young mellé a One Direction, és kiderül, miket titkolnak előlünk. Maradjanak velünk. - vigyorgott a kamerába.
Teljesen lefagytam. Bár ez megmagyarázta, miért van itt Harry. Tehát erről akart velem beszélni. Hülye vagyok. Bár ezt eddig is tudtuk. De várjunk...
- Milyen titok van köztünk és az 1D között? - kérdezte előttem Kendra.
- Fogalmam sincs. - mondtam.
- Bárcsak lenne. - sóhajtott Naomi. Hannie helyeslően, idiótán bólogatott.
- És vissza is térünk. - hallottuk Alan hangját.
Mind felvettük a szokásos mosolyunkat, miközben a kamerák bekapcsoltak.
- Fogadjátok szeretettel a One Directiont - mutatott a lépcső felé Alan.
Miközben a fiúk lejöttek, végig azon kattogott az agyam, hogy vajon mi lehet az a titok? Mit titkolunk mi? Már Sarah is kérdezgette a szünetben a fülbigyuszon keresztül, de mind tanácstalanul ráztuk a fejünket.
Eközben mindenki helyet foglalt.
- Nos...- kezdett bele Alan. - Tudjátok, hogy miről lehet szó? Igazából, a Forever Youngnak kéne csak tudni.
Még mindig nem tudtam semmit se kibökni.
- Nem. - vágott kihívás elfogadva fejet Jessie.
- Találkoztatok már? - vonta fel a szemöldökét Alan.
- Nem. - böktük ki egyszerre tízen. Visszatért a hangom.
- Egész biztos? Akkor lássuk a képeket. - kacsintott ránk.
A kivetítőn megjelent ahogy Hannie és Niall szalvétákat szednek. Aztán ahogy egymással szembe állunk. Meg Naomi és Zayn egymásra való kaján vigyora. Végül pedig ahogy én és Harry egymás képébe nyomjuk a muffinokat.
- Nahát. - ámultam el. - Mennyi klón.
Nevetésszünet következett.
- Még mindig nem tudjátok miről van szó? - egyre idegesítőbb volt a show vezető.
Kezdett valami beugrani...Ami miatt reggel is aggódtam...De ott nem volt kamera...Hacsak nem...
- Lássuk a videót! - hallottam távolról Alan hangját.
- NE! - kiabáltam egyszerre a barátnőimmel, de késő volt. Meghallottam a saját hangomat, aztán a többiekét is, amint éppen megjegyzéseket teszünk a mellettünk nem messze ülő fiúkra. Lehajtott fejjel hallgattam a nevetésünket. És ami a legborzasztóbb volt, hogy a közönség velünk nevetett. Lassan felnéztem a mellettünk ülőkre, de nem kellett volna. A zöld szempár, amibe rég óta titkon beleszerettem vádlón, szomorúan nézett rám, és hatalmas csalódottságot tükrözött. Nem bírtam tovább nézni. Inkább a 4 lányt néztem. Ők is ugyanolyan szörnyen érezték magukat, mint én. Még Jessie is. Azt hittem, meghalok. Miért kellett azt a nagy számat kinyitni? Miért nem hívhattuk fel Jeremyt?
- GYERTEK LE, AZONNAL! - kiabált Sarah. A fülünket hihetetlenül sértette a hangja, de nem érdekelt. Csak el akartam tűnni innen, jó messzire. Eszem ágában se volt kitipegni, mint valami díva, és a többieknek se. Egyszerre rúgtuk le a cipőinket.
- DE NE ÍGY! - sopánkodott Sarah, de már késő volt. Kezünkben a magassarkúkkal rohantunk a lépcső felé, miközben Alan hangja zengte be a termet:
- Úgy látszik, itt az idő sietősen távozni, nemde? - hallatszott a hangját, hogy erőltetetten mosolyog. Ő se gondolta volna, hogy a kis tréfának ez lesz a vége. Az öltözőben felkaptuk a kezünkbe a ruhákat, a cipőinket felvettük, és gyorsan mentünk végig a folyosón. Ha végighallgatom Harryt nem lett volna ez. Sarah zaklatottan csukta be mellettem az autó ajtaját, és szállt be az anyósülésre.
- Erről még beszélünk. - szólt, mikor a házunk előtt kiszálltunk az autóból, majd utasította a sofőrt, hogy őt is vigye haza.
Lassan cammogtunk fel a lépcsőkön. A lábaink ólomsúlyúnak tűntek, mi pedig újra gerinctelennek. Sírtam volna, de a szemeim kiszáradtak, melegem volt, szomjas voltam, le akartam magamról tépni a ruhát, a fejemet meg bedugni egy vödör hideg vízbe. Ehelyett mind az öten betámadtuk a kanapét. Kendra lassan a távirányító felé nyúlt, majd bekapcsolta a TVt. Öt mosolygós, nevetős lány nézett vissza ránk. Mi voltunk azok, fél évvel ezelőtt. A következő felirat villant fel a képernyőn: Forever Young, üdvözöl Anglia!
- Fagyit? - nyögte ki Jessie.
- Jöhet. - válaszoltam.
A szőkeség beállított 5 vödör fagyival, mi pedig csigalassúsággal kanalaztuk őket.
Csengő.
Gépiesen álltunk fel egyszerre és indultunk az ajtó irányába. Belenéztünk a hatalmas tükörbe. Még borzasztóbb látvány tárult elénk, mint reggelente. Nyoma se volt a gyönyörű lányoknak, akik pár órával ezelőtt néztek ránk vissza a tükörből. Helyettük megviselt arcú, vörös szemű, összeesett hajú, össze vissza álló ruhájú tekintettek ránk. Ha megint valami idióta, legalább elijesztjük. Lassan kinyitottuk az ajtót, és öt megdöbbent ismerős állt előttünk.
- Te jó isten. - bukott ki Zaynből.
- Azthiszem zavarunk. - nevetett kellemetlenül Niall.

---

Thanks for reading :)

---

Older Post . Newer Post

A történetben lévő szereplők jelleme valóságos emberekről vannak mintázva, tehát senki se találja itt ki nekünk, hogy nem valósághűek.


Chelsea


Hannah


Jessie


Kendra


Naomi


One Direction

Az itt megtalálható emberek néha meg vannak említve a történetben, ezért hogy ne kavaradjatok össze, itt vannak felsorolva.


Sarah ~ menedzser


Jeremy ~ menedzserhelyettes


Minette ~ stylist


Amber ~ sminkes/fodrász


Sunny ~ énekesnő


Joanna ~ Harry exe, modell


Jerry ~ rendező

Tíz lépés Harry felé...Öt lépés Harry felé...Már csak egy...Rám néz, elmosolyodik, és...
- Neeee! Miért, miért, miért? - kalimpáltam az ágyban kétségbeesetten, és úgy üvöltöttem, mint akiből éppen az ördögöt űzik. Tudhattam volna hogy álom, de olyan valóságszerű volt. Hisztisen rúgtam le a takarót az ágyról, az ajtóhoz pedig hozzávágtam a párnámat. Ránéztem az órára. Hajnali öt. Fogadok, hogy mindenki alszik. Miért kellett most felkelnem?
- Miért ilyen igazságtalan az élet? - kapargattam eszeveszetten a lepedőt.
Egy dühös fejet láttam meg az ajtóban. Jessie volt az.
- Mi az, megjött? - morogta. Összeszorítottam a szám és hozzávágtam a kispárnám. Becsukta az ajtót, és hallottam, hogy kint vihog és visszamegy a szobájába aludni. Mázlista. Ha én felkelek, csinálhatok akármit, vissza nem alszok. Nehezen, de elfogadtam a sorsomat. Feltornáztam magamat ülő helyzetbe, és végigmásztam az ágyamon négykézláb, hogy aztán a lábaimra nehezedjek. Elbotorkáltam a puha szőnyegemen a laptopomig. Előkotortam a laptoptáskából a töltőt is, majd visszatelepedtem az ágyamra. Bekapcsoltam és egy ásítással vártam, hogy betöltsön. Felmentem twitterre, és mosolyogva láttam, hogy sok komment érkezett a titanic imitátor képünkhöz. Egy vigyorral az arcomon görgettem lefelé, amikor valamin megakadt a szemem. Idegesen elkezdtem rágcsálni a körmömet. A tegnapi mosdós jelenetünkből egy kép. Istenem, add, hogy videó nem készült. Könyörgöm. De nem volt semmi. Fellélegeztem, és tweeteltem a következőt: "Hát, emberek. Kinek szakadt meg még az egyik legszebb álma?" Kinéztem az ablakon, és zuhogott az eső. Mondjuk végülis, ez Anglia. És én így szeretem, széllel, esővel. A nagy meleget sose bírtam igazán. Otthagytam a lapit, és az ablakhoz sétáltam, majd lassan kinyitottam. Beszippantottam a friss, hajnali hideg levegőt. Óvatosan kinyújtottam a keze. Mikor a jéghideg eső ráesett visszarántottam. Reméltem, hogy tipikus nyári meleg zápor van, de ezt benéztem. Becsuktam az ablakot, mert lassan a testem többi tagja is kezdte érezni a hideget.
- Ma Alan Carr. - mondtam csak úgy magamnak, és végigmértem magam a tükörben.
Lássuk csak...
Ha nem tudnám, hogy én vagyok, valószínűleg megijednék magamtól. Az általában szépen megcsinált hosszú hajam, most elaludva és összevissza állt. Tükörképem szúrós, álmos szemekkel nézett rám. A pizsamám pedig olyan hanyagul állt rajtam, amennyire csak tudott. Megállapítottam azt is, hogy meg kéne tanulnom mellre hízni.
- Pompás. - morogtam és betámolyogtam a fürdőbe. Mára elég is ennyi önkritizálás. Rendbe szedtem magam, olyan minimálisan. A stúdióban úgyis olyanná varázsolnak, hogy pár percre elhiszem, hogy szép vagyok. Mikor kiléptem visszaültem a laptopomhoz. A twitteremen már szabályos versengés volt, hogy ki találja ki hamarabb, hogy miről álmodtam. Mosolyogva írtam nekik, hogy 'titok'. Lementem a nappaliba. És mit látnak szemeim? Sarah sürög forog, előkészített már mindent.
- A többiek hol vannak? - kérdezte idegesen, miközben rám se nézett.
- Gondolom alszanak...még csak 8 óra van. - vontam fel a szemöldököm.
- Na majd adok én nekik aludni...- és felrobogott a lépcsőn.
- Hidd el, én is szívesen adnék neked... - dünnyögtem és ledobtam magam a kanapéra.
Pár perc múlva sikítást hallok. Hannie rohant le.
- Ez a banya leöntött hideg vízzel! Pedig csak 10 percet kértem! - toppantott.
- Emlékszel, mit beszéltünk meg...már csak 1 év. - jegyeztem meg.
- Tölthetnéd gyorsabban. - hisztizett.
- Dehát egy napon születtünk. - tiltakoztam. - Ráadásul te így is később születtél.
- Nem az a lényeg, hanem... - kezdett bele.
- HANNAH - hallatszott Sarah üvöltése, és a lány felsuhant, én pedig kidőltem a kanapén.
Egy pillanat alatt hatan voltunk a nappaliban. Mindenki ugyanolyan minimálisan hozta a formáját, mint én. Beültünk a kocsiba ami értünk jött, közben végig Sarah idegesítő hangját kellett hallgatnunk. Befordultunk a stúdió parkolójába, ahol már többen is vártak. Sikítások és üvöltözések tömkelegét hallottuk. Tanácstalanul néztünk egymásra.
- Csak nyugalom... - mondta hidegvérrel Sarah és tárcsázni kezdett egy számot.
- De mindjárt borulunk. - ellenkezett Kendra.
- Engedjétek ki a kaszkadőröket. - mondta a menedzserünk a telefonjába.
A sikítozó rajongók egyszer csak abbahagyták az autó ostromlását, és 5 futó lány felé fordultak. Kb. olyan magasak és testalkatúak voltak, mint mi, megegyező hajszínnel, napszemüvegben.  Figyelemelterelés? Mikor a rajongócsapat utánuk eredt kiszálltunk az autóból és berohantunk a stúdióba. Zihálva támaszkodtunk a recepcióspultnak.
- Mutatom az öltözőket. - mosolygott ránk kedvesen egy magas, szőke hajú nő, és mi követtük egy végtelen hosszúnak tűnő folyosón. Valaki elkapta a kezem, befogta a szám, amit már épp sikításra nyitottam, és behúzott egy kanyarba. Mikor megláttam az illető vigyorgó arcát nekem is mosolyognom kellett, de aztán észbe kaptam.
- Mit keresel te itt? - kérdeztem morcosságot színlelve.
- Ne örülj ennyire. - vágott sértett fejet Harry.
- De komolyan...azt se tudom merre van az öltöző, el fogok tévedni, nem fogok hazatalálni se, és... - hadartam.
- Chelsea! Hova tűntél?! - ordibált a folyosón Sarah.
Harry sunyin kinézett a fordulón.
- Van egy olyan érzésem, hogy téged keres. - dörmögte.
- Engedj már, le fogja tépni a fejem ez a házi vipera. - kapálózásba kezdtem, mire kénytelen volt elengedni.
- Jó, de... - kezdte volna, de akkor már Sarah felé rohantam.
- Végre megvagy. Egy percet kibírhatnál a nélkül, hogy mindenki rád figyeljen. - teremtett le a nő. Magamban lejátszódott a jelenet, amint kilököm egy vonat elé, az meg elcsapja őt...és széttrancsírozza...lassan...naggyon lassan. Belökdösött az öltözőbe, ahol leültem a fodrász elé, a többiek mellé. Egyszerre estek neki a hajunknak. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy Harry itt van, így nem is szóltam nekik. Lehet, hogy véletlen járt erre. Vagy csak beugrott. Vagy akármi más. Ezután jött a smink, amit sose bírok ki anélkül, hogy ne hiperaktívkodjak. Vagy azt kérdezgetem folyton, hogy mikor lesz kész, vagy nevettetem a sminkest, vagy izgek-mozgok. De előfordult már mindhárom egyszerre.
- Kész vagy, most gyerünk, vedd ezt fel. - nyomott a kezembe egy adag ruhakupacot, meg egy magassarkút. Felnevettem.
- Én ezt fel nem veszem. - ellenkeztem.
- De felveszed, most. - idegeskedett Sarah.
- Kitöröm a bokám. - ráztam a fejem.
- Gyerünk! - üvöltött.
Dühödten felsóhajtottam, és elindultam az öltöző felé. Mikor beléptem, Jessie épp akkor nyomta a lábára az ő kínzóeszközeit. Naomi már benne volt, és éppen taknyolni készült, mikor mögé léptem és megtámasztottam a hátát.
- Örök hála. - vett nagy levegőt nyugodtan.
- No problem. - mosolyogtam és körbenéztem. - Hannie? - elkezdtem ledobálni magamról a fent lévő ruhadarabokat, és lélekben felkészítettem magam a szoknyára.
- Az öltöző előtt gyakorol...- mondta Jessie, majd tompa puffanást hallottunk. - Igen, ez ő volt.
- Hol van ennek az eleje? - nézegette a ruháját Kendra. Ennyit a csapatunk nőiességéről. Felküzdöttem magamra a rózsaszín hihetetlenül szűk szoknyát. Ebben most akkor ülni is kell? És most jöhet a magassarkú. Nagy levegő...na mégegyszer...mégegyszer...újra...
- Előbb utóbb fel kell venned. - egyensúlyozott Naomi.
- Najó... - makacsul ránéztem az egyébként szép cipőre. Egyik láb, másik láb, egy lépés és...megfejeltem a legközelebb lévő falat.
Hihetetlen vihogás tört ki az öltözőben.
- Mi az? Mi történt? - kukucskált be Hannie.
Az orromat fogtam, amitől megsejtette, hogy mi történhetett, így ő is nevetésben tört ki.
- Rád miért nem szoknyát adtak? - morrantam fel.
- Nos... azt akartak, de mikor meglátták, hogy milyen felszabadultan ugrálok meg pörgök benne, letettek az ötletről, mert állítólag kivillant a bugyim. - vágott sértett  fejet.


Sarah belépett az öltözőbe, és fülbe rakható kis bigyókat adott.
- Ezen keresztül halljátok az utasításaimat. - magyarázta. - Bármi olyat tesztek, vagy mondtok, amit nem kéne, megbánjátok. Ha azt mondom, udvariasan nevessetek, akkor nevettek. Ha azt mondom, jöjjetek le a színpadról, akkor lejöttök. Világos?
Bólogattunk.
- Akkor gyerünk. - és azzal a lendülettel kimentünk újra a folyosóra. Bizonytalan, lassú léptekkel mozogtunk, nehogy valami baleset legyen a vége. Egymás kezét fogtuk, bár lehet nem volt olyan jó ötlet, de akkor minden annak tűnt. Mielőtt a színpadra léptünk, a fülünkbe raktuk a kis bigyókat. Mosolyogva lépkedtünk le a lépcsőn, mikor hallottuk a "Forever Young" szavakat. Integettünk is, és csodák csodájára, sikerült úgy elbotorkálnunk az egyik kanapéhoz úgy, hogy ne essünk hasra. Várjunk csak... itt általában csak egy kanapé van, nem kettő. Gyanútlanul vállatrántottam.
- Látom rendezkedtél. - szóltam Alannek, aki szokásos, irritáló, de vicces nevetésével illette a megjegyzésem.
- Nos igen, mint látjátok, szeretek új dolgokat kipróbálni. - nevetett továbbra is. - De a mostani bizonyos meglepetésvendégekhez fűződik.
- Na, akkor lássuk őket. - szólt lelkesen Naomi.
- Majd annak is eljön az ideje. - mondta sejtelmesen Alan. - De először is, megkínálhatlak titeket valamivel? Persze nem alkohollal, még nem töltöttétek be a 18at...De fel tudok ajánlani némi Sió vitatigrist is. - vigyorgott, mire mi is, és a közönség is elkezdtünk nevetni. Miután abbahagytuk, komolyan ránéztünk.
- Jöhet. - jelentette ki komoly arccal Jessie.
Alan előhalászott a fotelje oldala mögül 5 db dobozos vitatigrist, és ő is komolykodva az asztalra helyezte őket. Megfájdult a hasam a nevetéstől.
- Köszönjük, uram. - jelentettem ki komolykodva, mire kemény arccal átszúrtam a szívószálat a lyukon, és felemelt kisujjal elkezdtem szürcsölni. A többiek követték a cselekedetemet.
- Mennyei ez az ital. - jegyezte meg Kendra. Mind leraktuk a dobozokat. Még 10 percen keresztül hallgathattuk, hogy milyen fiatalok vagyunk még, és Alan azt is sokszor megjegyezte szemöldökhuzogatva, hogy szereti a humoros lányokat. Ezután jött a tipikus kérdés, hogy mi van köztünk és xy között, de mi mindig kitértünk egy "csak barátok vagyunk" válasszal. Mikor már Hannie is kijelentette, hogy nem jár együtt senkivel, lemondott a témáról.
- Nem tudom, hogy mennyire követitek a mostani barbie divatot, de... - ezzel előhalászott öt rólunk mintázott babát Alan. - be kell látnotok, szörnyen hasonlítanak.
- Valóban. - ámult el Naomi.
Újabb nevetésszünet.
Megfogtam a saját babámat és elkezdtem nézegetni.
- Ne irigykedj Chels, majd a te melleid is megnőnek ekkorára. - kacsintott rám Jessie, és kitömte a babájának a felsőjét vattával.
- Hé! Ne tegyetek kárt bennük! A polcomon tartogatom őket! A Forever Youngos polcomon! - és azzal kivette a kezünkből őket, és külön-külön puszit adott a fejükre.
- Neked van Forever Youngos polcod? - kérdeztem nevetve.
- Igen, pontosan az 1Ds polcom mellett. - rakta el fontoskodva a babákat maga mögé a férfi.
- Jajj, elszóltam magamat. - kapott a szája elé. - Nos sebaj, a szünet után jön a Forever Young mellé a One Direction, és kiderül, miket titkolnak előlünk. Maradjanak velünk. - vigyorgott a kamerába.
Teljesen lefagytam. Bár ez megmagyarázta, miért van itt Harry. Tehát erről akart velem beszélni. Hülye vagyok. Bár ezt eddig is tudtuk. De várjunk...
- Milyen titok van köztünk és az 1D között? - kérdezte előttem Kendra.
- Fogalmam sincs. - mondtam.
- Bárcsak lenne. - sóhajtott Naomi. Hannie helyeslően, idiótán bólogatott.
- És vissza is térünk. - hallottuk Alan hangját.
Mind felvettük a szokásos mosolyunkat, miközben a kamerák bekapcsoltak.
- Fogadjátok szeretettel a One Directiont - mutatott a lépcső felé Alan.
Miközben a fiúk lejöttek, végig azon kattogott az agyam, hogy vajon mi lehet az a titok? Mit titkolunk mi? Már Sarah is kérdezgette a szünetben a fülbigyuszon keresztül, de mind tanácstalanul ráztuk a fejünket.
Eközben mindenki helyet foglalt.
- Nos...- kezdett bele Alan. - Tudjátok, hogy miről lehet szó? Igazából, a Forever Youngnak kéne csak tudni.
Még mindig nem tudtam semmit se kibökni.
- Nem. - vágott kihívás elfogadva fejet Jessie.
- Találkoztatok már? - vonta fel a szemöldökét Alan.
- Nem. - böktük ki egyszerre tízen. Visszatért a hangom.
- Egész biztos? Akkor lássuk a képeket. - kacsintott ránk.
A kivetítőn megjelent ahogy Hannie és Niall szalvétákat szednek. Aztán ahogy egymással szembe állunk. Meg Naomi és Zayn egymásra való kaján vigyora. Végül pedig ahogy én és Harry egymás képébe nyomjuk a muffinokat.
- Nahát. - ámultam el. - Mennyi klón.
Nevetésszünet következett.
- Még mindig nem tudjátok miről van szó? - egyre idegesítőbb volt a show vezető.
Kezdett valami beugrani...Ami miatt reggel is aggódtam...De ott nem volt kamera...Hacsak nem...
- Lássuk a videót! - hallottam távolról Alan hangját.
- NE! - kiabáltam egyszerre a barátnőimmel, de késő volt. Meghallottam a saját hangomat, aztán a többiekét is, amint éppen megjegyzéseket teszünk a mellettünk nem messze ülő fiúkra. Lehajtott fejjel hallgattam a nevetésünket. És ami a legborzasztóbb volt, hogy a közönség velünk nevetett. Lassan felnéztem a mellettünk ülőkre, de nem kellett volna. A zöld szempár, amibe rég óta titkon beleszerettem vádlón, szomorúan nézett rám, és hatalmas csalódottságot tükrözött. Nem bírtam tovább nézni. Inkább a 4 lányt néztem. Ők is ugyanolyan szörnyen érezték magukat, mint én. Még Jessie is. Azt hittem, meghalok. Miért kellett azt a nagy számat kinyitni? Miért nem hívhattuk fel Jeremyt?
- GYERTEK LE, AZONNAL! - kiabált Sarah. A fülünket hihetetlenül sértette a hangja, de nem érdekelt. Csak el akartam tűnni innen, jó messzire. Eszem ágában se volt kitipegni, mint valami díva, és a többieknek se. Egyszerre rúgtuk le a cipőinket.
- DE NE ÍGY! - sopánkodott Sarah, de már késő volt. Kezünkben a magassarkúkkal rohantunk a lépcső felé, miközben Alan hangja zengte be a termet:
- Úgy látszik, itt az idő sietősen távozni, nemde? - hallatszott a hangját, hogy erőltetetten mosolyog. Ő se gondolta volna, hogy a kis tréfának ez lesz a vége. Az öltözőben felkaptuk a kezünkbe a ruhákat, a cipőinket felvettük, és gyorsan mentünk végig a folyosón. Ha végighallgatom Harryt nem lett volna ez. Sarah zaklatottan csukta be mellettem az autó ajtaját, és szállt be az anyósülésre.
- Erről még beszélünk. - szólt, mikor a házunk előtt kiszálltunk az autóból, majd utasította a sofőrt, hogy őt is vigye haza.
Lassan cammogtunk fel a lépcsőkön. A lábaink ólomsúlyúnak tűntek, mi pedig újra gerinctelennek. Sírtam volna, de a szemeim kiszáradtak, melegem volt, szomjas voltam, le akartam magamról tépni a ruhát, a fejemet meg bedugni egy vödör hideg vízbe. Ehelyett mind az öten betámadtuk a kanapét. Kendra lassan a távirányító felé nyúlt, majd bekapcsolta a TVt. Öt mosolygós, nevetős lány nézett vissza ránk. Mi voltunk azok, fél évvel ezelőtt. A következő felirat villant fel a képernyőn: Forever Young, üdvözöl Anglia!
- Fagyit? - nyögte ki Jessie.
- Jöhet. - válaszoltam.
A szőkeség beállított 5 vödör fagyival, mi pedig csigalassúsággal kanalaztuk őket.
Csengő.
Gépiesen álltunk fel egyszerre és indultunk az ajtó irányába. Belenéztünk a hatalmas tükörbe. Még borzasztóbb látvány tárult elénk, mint reggelente. Nyoma se volt a gyönyörű lányoknak, akik pár órával ezelőtt néztek ránk vissza a tükörből. Helyettük megviselt arcú, vörös szemű, összeesett hajú, össze vissza álló ruhájú tekintettek ránk. Ha megint valami idióta, legalább elijesztjük. Lassan kinyitottuk az ajtót, és öt megdöbbent ismerős állt előttünk.
- Te jó isten. - bukott ki Zaynből.
- Azthiszem zavarunk. - nevetett kellemetlenül Niall.
Older Post . Newer Post