Welcome, love
Hogy én mekkora idióta vagyok... Tudtam, hogy ismerős az a mély hang, de én nem voltam képes megnézni a tulajdonosát.
- Harry... - tátogtam és erőtlenül indultam volna felé, de végül lemondtam az ötletről.
Lesüppedtem a piros kanapéra. A cukrászda állt a földszintből és az első emeletből. Mi az emeleten voltunk. A földszint barna színben és annak árnyalataiban tündökölt. Olyan benyomása volt, mint egy régi kávézónak. Szabályos négyzet alakú sötétbarna faasztalok álltak rendezett sorrendbe, körülöttük ugyanolyan színű, támlás székek. Középen volt a lépcső a második emeletre. Lent árulták a hihetetlen sok féle fagyit, és tortákat, üdítőket, kávét, meg hagyományos sütiket. Az emelet ennek szöges ellentéte volt. Tokyo stílusban volt berendezve. Hófehér falak, az egyik ki volt dekorálva egy rajzzal. A tartóoszlopokat rózsaszín-narancssárga műanyag borította. A padlón volt olyan rész, ami üvegből készült, és ha lenéztél láthattad a földszintet. Na igen, nem tanácsos rajta szoknyában mászkálni. Az asztalok elszórtan helyezkedtek el, a fedelük üvegből volt és az alatt pedig M&M's és Skittles. A körülöttük lévő székek hófehérek voltak, de nem hagyományosak. Olyan kérdőjel alakú, a háttámla egybe volt az ülő részével. Az egyik fal helyén üveg volt, és ki lehetett látni az utcára. E mellett voltak a pult féle asztalok, és mellettük piros-fehér csíkos tetejű bárszékek. A sarokban volt két piros bőrkanapé, egy alacsony üvegasztallal, meg mellé két piros bőrfotel. És azokon pár hozzájuk illő párna. Ott ültünk mi, tökéletesen rálátva a fiúcsapatra. Fent volt a mosdó is, a lányoké élénkrózsaszín volt, a fiúké babakék. A pultban, amibe a csapok voltak beszerelve, ugyanúgy cukorkák voltak meg nyalókák ragasztva. És itt volt még a játszóház is a kicsiknek. Műanyag házikó, hatalmas méretű plüss micimackó, játék főzőkészlet. A plafonokról félgömb alakú különböző élénk színű lámpák lógtak le. Ez volt a szuvenír részleg is. Lehetett kapni fülbevalót, matricákat, kitűzőket, esernyőt, kistáskát, sőt, még száj alakú vezetékes telefont is. Itt is voltak sütik, de nem a megszokott hagyományosok. Mindenféle kis poharakba belerakott piskóta, öntettel, és külön japán neveket kaptak. Ha valaki biztosra akart menni, kérhetett muffint, abból barackos meg csokis volt, beléjük tűzve valami kis műanyag jel (gitár, magassarkú stb.). A jégkásához lehetett kérni szívecske alakú szívószálat. És mivel ez egy cukrászda, a cukrokról se feledkeztek meg. A hatalmas szivárvány alakú környalókáktól, a medvecukron át a gumicukorbékákig minden volt. Odamentünk a pulthoz és kértünk vicces nevű sütiket. Visszadőltünk a fotelba.
- Niall engem néz. - közvetített Hannah. - Ó te jó ég...rám mosolygott. - ránéztem és elröhögtem magam.
- Persze, hogy mosolyog rád, akkora bajszod van, hogy Petőfi megirigyelné. - nyújtott neki oda egy szalvétát Jessie.
- Óbasszus. - Han vadul törölgetni kezdte a száját.
- Én odamegyek... - suttogta Naomi és odafutott az egyik oszlophoz.
- Várj! - sikkantottam és utánalopóztam.
- Itt ne hagyjatok! - Hannie is felpattant és jött utánunk, így már hárman bújdostunk egy asztal alatt.
- Vajon tudják, hogy rohadt észrevehetőek? - nézett Kendra Jessie felé.
- Nemtudom, de fel kéne venni őket kamerára. És visszanézni. Minden nap. - röhögött Jess, és alig bírta leküzdeni a torkán a sütijét, mert haldokolt a röhögéstől.
Eközben mi az asztalok alatt hason kúsztunk, amíg nem hallottuk, hogy miről beszélnek.
- Vajon tudják, hogy látjuk őket? - kérdezte Zayn.
- Nem tudom, de marha aranyosak. - nevetett Niall.
Egyszerre vágtuk be a fejünket az asztalba.
- Visszavonulás... - suttogtam és négykézláb másztunk vissza Jesshez meg Kendrához, akiknek már könnyezett a szemük a röhögéstől. Sunnyogva hátrafordultunk. Mind az öten ránk vigyorogtak.
- Legalább nem ismertek meg... - sóhajtott Naomi.
Egy kislány nyalókát szorongatva bámult ránk. Hirtelen ledöbbent és sikongatni kezdett.
- Forever Young! - sikoltozott.
- Eddig. - nyögtem és megragadtam az összes barátnőm, becibáltam őket a mosdóba, belökdöstem őket nagy nehezen az egyik fülkébe, a helyzetünk nevetségesen hasonlított a twisterre, alig fértünk el.
- Miért jöttünk ide? - nyöszörögte Kendra.
- Nem kockáztatom, hogy a jövendőbeli férjem arról beszéljen a gyerekeinknek, hogyan játszottam titkosügynököset egy cukrászdában. - mondtam.
- Egyetértek.. - nyögte Hannah.
- Ugye tudjátok, hogy amit beszéltek kihallatszik? - jegyezte meg Jess.
Naomi feltornázta magát a wc tetejére.
- Öhm...lányok...- kezdte zavartan.
Felléptem mellé és kikukucskáltam. Hihetetlen sok fan lepte el a mosdót. Ahogy felbukkant mellettem Hannah, Kendra és Jessie hatalmas vakukattintgatás következett.
- Sarah ki fog nyírni. - nyüszögött Kendra.
- Várjunk csak...most mind egy helyen állunk? - elkerekedett a szemem. Az ülőke megremegett.
- Istenem, most segíts. - könyörögtem a plafonnak, és hirtelen eltűntünk a rajongók elől. Így van. Az ülőke letört, mi pedig hanyattvágódtunk a csempén.
- Hívjuk Jeremyt. - szólalt meg Kendra 10 perc üldögélés után. - Az 1D valószínűleg rég lelépett. Nekünk pedig valahogy ki kell jutnunk.
Mind egyetértettünk Kendrával. Jeremy volt az egyik ügyintézőnk. Kb. 20 éves lehetett, ennek ellenére hihetetlenül jól értette a dolgát. És hála a jó égnek, sokkal megértőbb és kedvesebb volt velünk, mint Sarah valaha is.
- Várj. - kikaptam a kezéből a telefont, pont mielőtt hívhatta volna a fiút. - Van egy ötletem. - és azzal a lendülettel bizonytalanul kiléptem a fülkéből.
- Húha...ez a One Direction...minden tinilány bolondul értük. - vigyorogtam, mire mindenki elkezdett nevetni.
- Jaja - jött ki Jessie is. - pedig múltkor az egyikük olyan nadrágot hordott mint én. - jegyezte meg. Itt még hangosabb lett a nevetés.
- Én mondtam, hogy túl férfiasan öltözködsz...- kontrázott már Kendra is. - A magassarkúid szörnyen nőietlenek. - húzta el a száját.
- A miniszoknyákról nem is beszélek. Hoppá...mégis sikerült. - ejtett meg egy vigyort Hannie is.
- Remélem azért borotválkozni nem felejtessz el. - jött ki sunyin Naomi.
Szörnyen szégyelltem magam, amiért a számomra legkedvesebb fiúbandára tettem megjegyzést. És tudtam, hogy a többiek is így vannak vele, még Jessie is, pedig ő sose volt értük oda. Nem szokásunk gúnyolódni, de most a helyzet, hogy mentsük a menthetőt, ezt kívánta. Hiába, a büszkeség. Álmosollyal az arcomon, miután aláírtunk pár képet, kiléptünk a mosdóból. Nem volt igazunk. Amikor kiértünk az 1D még mindig ott ült, és éreztem, hogy minket néznek, de most eszem ágában sem volt rájuk nézni. Égett az arcom, és olyan gerinctelennek éreztem magam, mint egy csiga. Vajon volt riporter a mosdóban? Ugye nem fogjuk ezt viszontlátni a TVben?
- Kiviszem a tányérokat. - szólaltam meg, és az üres porcelánokat felkapva indultam a pult felé. Láttam, hogy Harry is feláll. Elkezdtem gyorsabbra venni a lépteim, ahogy ő is. Már szinte loholtam a pult felé, de mivel jóval magasabb volt nálam, hosszabb lábakkal, beért. Pont mikor letettem a tányérokat és fordultam volna vissza. Másodperceken múlt. Ekkora pancser is csak én lehetek. De úgy látszik még nem tudja hogy szólítson meg...remek, addig elslisszanok.
- Várj... - szólalt meg, de úgy csináltam mintha nem venném észre. Ettől függetlenül szemtelenül követett, szóval megálltam. Hannahra sandítottam aki a következő szavakat formázta a szájával: KÉRD EL TŐLE NIALL SZÁMÁT, MOST!
- Ezt elhagytad...tudod, mikor fel akartál lökni. - mutatott fel egy fülbevalópárost.
- Ezek nem az e...várjunk csak! Mi az, hogy fel akartalak lökni? - szűkítettem össze a szemeim. - Te nem figyeltél, azért jöttél nekem!
- Biztos vagyok benne, hogy te ütköztél belém, onnan lentről nem lehet nagy a kilátás. - tiltakozott.
- Úgy érted, hogy alacsony vagyok? - sikerült belekötnie az egyetlen dologba, amitől megőrülök.
Elvigyorodott.
- Pontosan úgy. - még mindig a muffinos fülbevalókat tartotta felém. Normál esetben ujjongva elfogadtam volna, de most kihozott a béketűrésemből. Kilöktem őket a kezéből, és amikor utánuk nézett, aztán vissza rám az arcába nyomtam egy pultról felszedett muffint. A háttérből hallottam az elakadó lélegzeteket, és Jessie hangos vihogását. A fiú halál nyugodtan törölte le az arcáról a sütit, és nyomott az enyémbe egy másikat. Ahellyett, hogy nyafka módon kiborulok, és bevágom a dívát, mint valami cicababa, elképzelem, hogy nézhetek ki. Elnevettem magam, és egy szalvétát nyújtottam át göndörkének, aztán pedig nekiálltam megkeresni a fülbevalókat. Rájöttem időközben, hogy Harryvel végig angolul beszéltem, és magamban megdicsértem az angol tudásomat. Mondjuk évek óta tanuljuk a lányokkal, mert tudtuk, hogy egyszer még szükség lesz rá. Megtaláltam a kis ékszereket, és kicseréltem őket azokra, amik most voltak a fülemben.
- Köszönöm. - mondtam mosolyogva. Már késő délután volt és mire visszaértem a pultnál ácsorgó Harryhez, már az egész 1D, és a Forever Young is ott volt.
- A barátnőd képen vágta a haverom sütivel. - vigyorgott Zayn Naomira.
- Nézd el neki, szegény gyenge idegzetű. - rázta a fejét sunyi vigyorral a lány.
Gyenge idegzetű?! Szívesen neki rontottam volna Naominak, de nem akartam őket megzavarni. Maximum majd otthon megtépázom.
- Még mindig mázas vagy. - jegyezte meg Jessie és bajuszt rajzolt nekem a cukormázba. Idétlenül egy szalvétáért nyúltam, de lelöktem az egész tartót. Mielőtt észbe kaptam volna, Hannie fújtatott egyet, és lehajolt érte. Láttam ahogy Niall is lehajol segíteni neki, amitől a lány arcszíne lassan átváltott halványrózsaszínbe, majd egy paradicsom féleségbe ment át. Kajánul elvigyorodtam.
- Mennünk kéne... holnapra már van programunk. - jegyeztem meg, mikor láttam, hogy Hannie direkt veszi fel csigalassúsággal a szalvétákat és rendezi őket szép kupacba, hogy aztán újra leverhesse.
- Akkor holnap találkozunk. - jegyezte meg Harry, mire mind értetlenül ránéztünk. Úgy látszik olyan infót osztott meg velünk, amit nem kellett volna, mert lassan a szája felé csúsztatta a kezét.
- Harry, elárulsz. - ragadta meg a fiú gallérját Louis, miközben drámaian nézett rá.
- Haza vigyünk titeket? - terelte a témát Zayn.
- Hány személyes kocsival jöttetek? - bámult rájuk Kendra.
- Többször fordulunk... - vigyorgott rá Liam.
- Nem kell. - tiltakoztam, mielőtt valaki beleegyezik. - Buszozni akarunk.
- Na gyerünk. - jött ki a béketűrésből Jessie, és karon ragadott engem, én pedig Kendrát, ő meg húzta a többieket. Jessie nem igazán rajongott a fiúkért. Csak a zenéjüket szerette többé kevésbé. Kiértünk a buszmegállóba. Amint megérkezett az emeletes busz csillogó szemekkel rohantunk fel a nyitott tetejére. Már nem igazán volt rajta senki, csak lent, a hűvös levegő miatt. Mikor elindult, az elejéhez rohantam, és Titanic feelingben kitártam a karjaim.
- Szabadsáááág. - nevettem, miközben éreztem, hogy valaki átkarol.
- Szökjünk meg együtt, hölgyem. - hallottam a hátam mögött Jessie hangját. Már görnyedeztem a nevetéstől. Kendrának sikerült sunyiban csinálni rólunk egy képet, és felrakni twitterre mielőtt megkaparintottuk a telóját és töröltük a képet.
- Már késő...feltöltöttem...MUHAHA - röhögött.
Az út további részén a busz szélén álltunk és integettünk mindenkinek aki az utcán járt. Sokan megismertek és visszaintegettek, amitől még jobban belelkesültünk. Útközben még beültünk egy mekibe is. Most eléggé normálisak voltunk...Habár mikor beléptünk hülyén vigyorogtunk mindenkire. Ettől függetlenül halál nyugodtan sétáltunk oda a pulthoz, és adtuk le a rendelést. Hannie épp a happy mealjét nyitogatta, mikor szó nélkül dühödten felállt, és odarobogott a pulthoz, miközben félrelökte a sorban állókat.
- VILÁGOSAN MEGMONDTAM, HOGY RÓZSASZÍN TEHENET KÉREK! EZ CITROMSÁRGA! -lebegtette szerencsétlen kiszolgáló előtt az említett játékot. Kínos nevetéssel odarohantam.
- Öhm...Hannah, én szívesen cserélek veled, nekem úgysem kell. - próbáltam menteni.
- Jajj Chels nem az a lényeg, hanem...várjunk csak! TE PINKET KAPTÁL? - kiabált morcosan.
- A...ha - nyögtem ki ijedten.
- Persze, rá odafigyelnek, de rám nem! Tudja mit, kedves hölgyem? Ide a panaszkönyvvel! - dörömbölt a pulton.
A felszolgáló óvatosan oda tartotta neki a könyvet, mire ő feldúltan kikapta a kezéből, és betűket vésett a füzet lapjaiba. Végül győztes fejjel odacsúsztatta nekem.
- Ugye nincs benne helyesírási hiba? - suttogta a fülembe.
Elnevettem magam és elkezdtem olvasni.
Tisztelt meki bohóc!
Éttermében zsarnok módon nem árulnak elegendő rózsaszín tehenet. Ráadásul, a barátnőmnek persze odaadták az utolsót, míg én kénytelen voltam beérni egy sárgával. Érti ezt, kedves Ronald McDonald? Érti?! Most itt állok a pultnál, és ezt a levelet írom önnek. Közben fogadok, hogy kihül a burgerem, de feláldozom magam, hisz nemes a cél. Kérem orvosolja a problémát, amint tudja.
xoxo: Hannah Blake
U.I.: küldj már lécci pár színes lufit is...- Tökéletes... - nyújtottam át a megszeppent pultosnak, és elkormányoztam Hanniet a közeléből.
- Mi tartott ennyi ideig? - vonta fel a szemöldökét Kendra. Felmutatta a szivárványszínű tehenét. - Röhej...
- Olyan is van?! - lobbant újra lángra Hannah. - Fogadok, hogy ritka példány! Nekem meg kiszúrják a szemem holmi sárgával! - elkezdett újra a pult felé trappolni, de elkaptam a csuklóját, és megpróbáltam visszafelé húzni. Mégsem volt olyan gyenge és törékeny, mint tűnt, mert elrántott és végighúzott a padlón. Naomi elkapta a bokám, hátha segíthet, de ő is a földre hasalt, így kettőnkkel mosott fel a morcos szőkeség. Jessie elé futott, és próbálta visszatartani, de csak ment előre, mint a Terminátor.
- Stop, vagy nincs esti nasi! - kiabált ránk drámaian Kendra. Mind lefagytunk, és ránéztünk. Hannah engedelmesen visszaült a helyére, mi pedig nyúzottan követtük és nyugodtan befejeztük az evést. Fél óra múlva újra a buszon voltunk, és éppen hazafelé tartottunk. Ugyan ott folytattuk a veszett integetést, ahol abbahagytuk. Mikor leszálltunk, egy lány izgatottan topogott előttünk, és egy poszteres újságot, meg egy fekete filcet tartott elénk. Tanácstalanul elvettem, és rájöttem, hogy a mostani számban rólunk van óriásposzter. Fellapoztam az újságot, és kitéptem belőle a posztert, majd azon a részen, ahol én voltam, aláírtam. Továbbadtam Jessienek, és lassan mindenki végigírta. Naomi végzett vele utoljára, és egy mosollyal visszanyújtotta a lánynak, aki meg se tudott szólalni, csak ugrálva elfutott.
- Furi emberek járnak erre. - jegyezte meg Kendra, mire mind elnevettük magunkat és a házunk felé vettük az irányt.
- Amúgy tökre örülök, hogy találkoztatok a drága szerelmeitekkel, de hogy értette azt göndörke, hogy holnap találkozunk? - kérdezte séta közben Jess.
- Valószínűleg nem tudják, hogy holnap az Alan Carr Chatty Manben leszünk. - vontam vállat.
Kendra a kulccsal bénázott már.
- Siess, mert bepisilek. - ugrál Hannah.
- Ne siettess, akkor csak még lassabb leszek. - bénázott tovább Kendra. Kattant a zár, Hannah pedig beviharzott a házba, és kettesével vette a lépcsőfokokat.
- Holnap normálisan kell kinéznünk, szóval jobb lesz, ha hamar lefekszünk. - pislogott Jess.
- Tökély, de előbb menjünk fürödni. - és Naomi ballagott már fölfelé.
Elrohantam mellette a lépcsőn, majdnem fellöktem őt, és muhaháztam, miközben ő káromkodásáradatot zúdított rám. A hálóban szétszórtam a ruháimat, megengedtem a vizet és türelmetlenül néztem, ahogy a kád megtelik. Belepattantam, és majdnem elaludtam a forró vízben. Végre egy kis nyugalom.
- Hol a gumikacsám? - dörömbölt az ajtómon Kendra.
Pár perc múlva sikítást hallottam.
- Ki rakta ezt a rémisztő külsejű gumikacsát a fürdőmbe? - hallottam Jessie kiabálását.
- Jha...semmi. - nevetett kínosan Kendra, és hallottam ahogy csukódik a hálóm ajtaja. Lehunytam a szemem és alvás közeli állapotba kerültem. Fél órát csücsültem ott, mikor észbe kaptam, és villámgyorsan megfürödtem. Kiszálltam a vízből, kihúztam a dugót és végigcsúszkáltam a csempén egy szál törölközőben. A szobámban bedőltem az ágyba és nagy nehezen törölközésre utasítottam a testemet. Felkaptam a pizsimet, bekapcsoltam a TVt, és elkezdtem nézni. Nem is tudom, mikor ragadt le a szemem. Álmomban szembetalálkoztam egy zöld szempárral. Vagy nem is álmodtam? Olyan valóságos volt...
Thanks for reading :)
Older Post . Newer Post
Welcome, love
Hogy én mekkora idióta vagyok... Tudtam, hogy ismerős az a mély hang, de én nem voltam képes megnézni a tulajdonosát.
- Harry... - tátogtam és erőtlenül indultam volna felé, de végül lemondtam az ötletről.
Lesüppedtem a piros kanapéra. A cukrászda állt a földszintből és az első emeletből. Mi az emeleten voltunk. A földszint barna színben és annak árnyalataiban tündökölt. Olyan benyomása volt, mint egy régi kávézónak. Szabályos négyzet alakú sötétbarna faasztalok álltak rendezett sorrendbe, körülöttük ugyanolyan színű, támlás székek. Középen volt a lépcső a második emeletre. Lent árulták a hihetetlen sok féle fagyit, és tortákat, üdítőket, kávét, meg hagyományos sütiket. Az emelet ennek szöges ellentéte volt. Tokyo stílusban volt berendezve. Hófehér falak, az egyik ki volt dekorálva egy rajzzal. A tartóoszlopokat rózsaszín-narancssárga műanyag borította. A padlón volt olyan rész, ami üvegből készült, és ha lenéztél láthattad a földszintet. Na igen, nem tanácsos rajta szoknyában mászkálni. Az asztalok elszórtan helyezkedtek el, a fedelük üvegből volt és az alatt pedig M&M's és Skittles. A körülöttük lévő székek hófehérek voltak, de nem hagyományosak. Olyan kérdőjel alakú, a háttámla egybe volt az ülő részével. Az egyik fal helyén üveg volt, és ki lehetett látni az utcára. E mellett voltak a pult féle asztalok, és mellettük piros-fehér csíkos tetejű bárszékek. A sarokban volt két piros bőrkanapé, egy alacsony üvegasztallal, meg mellé két piros bőrfotel. És azokon pár hozzájuk illő párna. Ott ültünk mi, tökéletesen rálátva a fiúcsapatra. Fent volt a mosdó is, a lányoké élénkrózsaszín volt, a fiúké babakék. A pultban, amibe a csapok voltak beszerelve, ugyanúgy cukorkák voltak meg nyalókák ragasztva. És itt volt még a játszóház is a kicsiknek. Műanyag házikó, hatalmas méretű plüss micimackó, játék főzőkészlet. A plafonokról félgömb alakú különböző élénk színű lámpák lógtak le. Ez volt a szuvenír részleg is. Lehetett kapni fülbevalót, matricákat, kitűzőket, esernyőt, kistáskát, sőt, még száj alakú vezetékes telefont is. Itt is voltak sütik, de nem a megszokott hagyományosok. Mindenféle kis poharakba belerakott piskóta, öntettel, és külön japán neveket kaptak. Ha valaki biztosra akart menni, kérhetett muffint, abból barackos meg csokis volt, beléjük tűzve valami kis műanyag jel (gitár, magassarkú stb.). A jégkásához lehetett kérni szívecske alakú szívószálat. És mivel ez egy cukrászda, a cukrokról se feledkeztek meg. A hatalmas szivárvány alakú környalókáktól, a medvecukron át a gumicukorbékákig minden volt. Odamentünk a pulthoz és kértünk vicces nevű sütiket. Visszadőltünk a fotelba.
- Niall engem néz. - közvetített Hannah. - Ó te jó ég...rám mosolygott. - ránéztem és elröhögtem magam.
- Persze, hogy mosolyog rád, akkora bajszod van, hogy Petőfi megirigyelné. - nyújtott neki oda egy szalvétát Jessie.
- Óbasszus. - Han vadul törölgetni kezdte a száját.
- Én odamegyek... - suttogta Naomi és odafutott az egyik oszlophoz.
- Várj! - sikkantottam és utánalopóztam.
- Itt ne hagyjatok! - Hannie is felpattant és jött utánunk, így már hárman bújdostunk egy asztal alatt.
- Vajon tudják, hogy rohadt észrevehetőek? - nézett Kendra Jessie felé.
- Nemtudom, de fel kéne venni őket kamerára. És visszanézni. Minden nap. - röhögött Jess, és alig bírta leküzdeni a torkán a sütijét, mert haldokolt a röhögéstől.
Eközben mi az asztalok alatt hason kúsztunk, amíg nem hallottuk, hogy miről beszélnek.
- Vajon tudják, hogy látjuk őket? - kérdezte Zayn.
- Nem tudom, de marha aranyosak. - nevetett Niall.
Egyszerre vágtuk be a fejünket az asztalba.
- Visszavonulás... - suttogtam és négykézláb másztunk vissza Jesshez meg Kendrához, akiknek már könnyezett a szemük a röhögéstől. Sunnyogva hátrafordultunk. Mind az öten ránk vigyorogtak.
- Legalább nem ismertek meg... - sóhajtott Naomi.
Egy kislány nyalókát szorongatva bámult ránk. Hirtelen ledöbbent és sikongatni kezdett.
- Forever Young! - sikoltozott.
- Eddig. - nyögtem és megragadtam az összes barátnőm, becibáltam őket a mosdóba, belökdöstem őket nagy nehezen az egyik fülkébe, a helyzetünk nevetségesen hasonlított a twisterre, alig fértünk el.
- Miért jöttünk ide? - nyöszörögte Kendra.
- Nem kockáztatom, hogy a jövendőbeli férjem arról beszéljen a gyerekeinknek, hogyan játszottam titkosügynököset egy cukrászdában. - mondtam.
- Egyetértek.. - nyögte Hannah.
- Ugye tudjátok, hogy amit beszéltek kihallatszik? - jegyezte meg Jess.
Naomi feltornázta magát a wc tetejére.
- Öhm...lányok...- kezdte zavartan.
Felléptem mellé és kikukucskáltam. Hihetetlen sok fan lepte el a mosdót. Ahogy felbukkant mellettem Hannah, Kendra és Jessie hatalmas vakukattintgatás következett.
- Sarah ki fog nyírni. - nyüszögött Kendra.
- Várjunk csak...most mind egy helyen állunk? - elkerekedett a szemem. Az ülőke megremegett.
- Istenem, most segíts. - könyörögtem a plafonnak, és hirtelen eltűntünk a rajongók elől. Így van. Az ülőke letört, mi pedig hanyattvágódtunk a csempén.
- Hívjuk Jeremyt. - szólalt meg Kendra 10 perc üldögélés után. - Az 1D valószínűleg rég lelépett. Nekünk pedig valahogy ki kell jutnunk.
Mind egyetértettünk Kendrával. Jeremy volt az egyik ügyintézőnk. Kb. 20 éves lehetett, ennek ellenére hihetetlenül jól értette a dolgát. És hála a jó égnek, sokkal megértőbb és kedvesebb volt velünk, mint Sarah valaha is.
- Várj. - kikaptam a kezéből a telefont, pont mielőtt hívhatta volna a fiút. - Van egy ötletem. - és azzal a lendülettel bizonytalanul kiléptem a fülkéből.
- Húha...ez a One Direction...minden tinilány bolondul értük. - vigyorogtam, mire mindenki elkezdett nevetni.
- Jaja - jött ki Jessie is. - pedig múltkor az egyikük olyan nadrágot hordott mint én. - jegyezte meg. Itt még hangosabb lett a nevetés.
- Én mondtam, hogy túl férfiasan öltözködsz...- kontrázott már Kendra is. - A magassarkúid szörnyen nőietlenek. - húzta el a száját.
- A miniszoknyákról nem is beszélek. Hoppá...mégis sikerült. - ejtett meg egy vigyort Hannie is.
- Remélem azért borotválkozni nem felejtessz el. - jött ki sunyin Naomi.
Szörnyen szégyelltem magam, amiért a számomra legkedvesebb fiúbandára tettem megjegyzést. És tudtam, hogy a többiek is így vannak vele, még Jessie is, pedig ő sose volt értük oda. Nem szokásunk gúnyolódni, de most a helyzet, hogy mentsük a menthetőt, ezt kívánta. Hiába, a büszkeség. Álmosollyal az arcomon, miután aláírtunk pár képet, kiléptünk a mosdóból. Nem volt igazunk. Amikor kiértünk az 1D még mindig ott ült, és éreztem, hogy minket néznek, de most eszem ágában sem volt rájuk nézni. Égett az arcom, és olyan gerinctelennek éreztem magam, mint egy csiga. Vajon volt riporter a mosdóban? Ugye nem fogjuk ezt viszontlátni a TVben?
- Kiviszem a tányérokat. - szólaltam meg, és az üres porcelánokat felkapva indultam a pult felé. Láttam, hogy Harry is feláll. Elkezdtem gyorsabbra venni a lépteim, ahogy ő is. Már szinte loholtam a pult felé, de mivel jóval magasabb volt nálam, hosszabb lábakkal, beért. Pont mikor letettem a tányérokat és fordultam volna vissza. Másodperceken múlt. Ekkora pancser is csak én lehetek. De úgy látszik még nem tudja hogy szólítson meg...remek, addig elslisszanok.
- Várj... - szólalt meg, de úgy csináltam mintha nem venném észre. Ettől függetlenül szemtelenül követett, szóval megálltam. Hannahra sandítottam aki a következő szavakat formázta a szájával: KÉRD EL TŐLE NIALL SZÁMÁT, MOST!
- Ezt elhagytad...tudod, mikor fel akartál lökni. - mutatott fel egy fülbevalópárost.
- Ezek nem az e...várjunk csak! Mi az, hogy fel akartalak lökni? - szűkítettem össze a szemeim. - Te nem figyeltél, azért jöttél nekem!
- Biztos vagyok benne, hogy te ütköztél belém, onnan lentről nem lehet nagy a kilátás. - tiltakozott.
- Úgy érted, hogy alacsony vagyok? - sikerült belekötnie az egyetlen dologba, amitől megőrülök.
Elvigyorodott.
- Pontosan úgy. - még mindig a muffinos fülbevalókat tartotta felém. Normál esetben ujjongva elfogadtam volna, de most kihozott a béketűrésemből. Kilöktem őket a kezéből, és amikor utánuk nézett, aztán vissza rám az arcába nyomtam egy pultról felszedett muffint. A háttérből hallottam az elakadó lélegzeteket, és Jessie hangos vihogását. A fiú halál nyugodtan törölte le az arcáról a sütit, és nyomott az enyémbe egy másikat. Ahellyett, hogy nyafka módon kiborulok, és bevágom a dívát, mint valami cicababa, elképzelem, hogy nézhetek ki. Elnevettem magam, és egy szalvétát nyújtottam át göndörkének, aztán pedig nekiálltam megkeresni a fülbevalókat. Rájöttem időközben, hogy Harryvel végig angolul beszéltem, és magamban megdicsértem az angol tudásomat. Mondjuk évek óta tanuljuk a lányokkal, mert tudtuk, hogy egyszer még szükség lesz rá. Megtaláltam a kis ékszereket, és kicseréltem őket azokra, amik most voltak a fülemben.
- Köszönöm. - mondtam mosolyogva. Már késő délután volt és mire visszaértem a pultnál ácsorgó Harryhez, már az egész 1D, és a Forever Young is ott volt.
- A barátnőd képen vágta a haverom sütivel. - vigyorgott Zayn Naomira.
- Nézd el neki, szegény gyenge idegzetű. - rázta a fejét sunyi vigyorral a lány.
Gyenge idegzetű?! Szívesen neki rontottam volna Naominak, de nem akartam őket megzavarni. Maximum majd otthon megtépázom.
- Még mindig mázas vagy. - jegyezte meg Jessie és bajuszt rajzolt nekem a cukormázba. Idétlenül egy szalvétáért nyúltam, de lelöktem az egész tartót. Mielőtt észbe kaptam volna, Hannie fújtatott egyet, és lehajolt érte. Láttam ahogy Niall is lehajol segíteni neki, amitől a lány arcszíne lassan átváltott halványrózsaszínbe, majd egy paradicsom féleségbe ment át. Kajánul elvigyorodtam.
- Mennünk kéne... holnapra már van programunk. - jegyeztem meg, mikor láttam, hogy Hannie direkt veszi fel csigalassúsággal a szalvétákat és rendezi őket szép kupacba, hogy aztán újra leverhesse.
- Akkor holnap találkozunk. - jegyezte meg Harry, mire mind értetlenül ránéztünk. Úgy látszik olyan infót osztott meg velünk, amit nem kellett volna, mert lassan a szája felé csúsztatta a kezét.
- Harry, elárulsz. - ragadta meg a fiú gallérját Louis, miközben drámaian nézett rá.
- Haza vigyünk titeket? - terelte a témát Zayn.
- Hány személyes kocsival jöttetek? - bámult rájuk Kendra.
- Többször fordulunk... - vigyorgott rá Liam.
- Nem kell. - tiltakoztam, mielőtt valaki beleegyezik. - Buszozni akarunk.
- Na gyerünk. - jött ki a béketűrésből Jessie, és karon ragadott engem, én pedig Kendrát, ő meg húzta a többieket. Jessie nem igazán rajongott a fiúkért. Csak a zenéjüket szerette többé kevésbé. Kiértünk a buszmegállóba. Amint megérkezett az emeletes busz csillogó szemekkel rohantunk fel a nyitott tetejére. Már nem igazán volt rajta senki, csak lent, a hűvös levegő miatt. Mikor elindult, az elejéhez rohantam, és Titanic feelingben kitártam a karjaim.
- Szabadsáááág. - nevettem, miközben éreztem, hogy valaki átkarol.
- Szökjünk meg együtt, hölgyem. - hallottam a hátam mögött Jessie hangját. Már görnyedeztem a nevetéstől. Kendrának sikerült sunyiban csinálni rólunk egy képet, és felrakni twitterre mielőtt megkaparintottuk a telóját és töröltük a képet.
- Már késő...feltöltöttem...MUHAHA - röhögött.
Az út további részén a busz szélén álltunk és integettünk mindenkinek aki az utcán járt. Sokan megismertek és visszaintegettek, amitől még jobban belelkesültünk. Útközben még beültünk egy mekibe is. Most eléggé normálisak voltunk...Habár mikor beléptünk hülyén vigyorogtunk mindenkire. Ettől függetlenül halál nyugodtan sétáltunk oda a pulthoz, és adtuk le a rendelést. Hannie épp a happy mealjét nyitogatta, mikor szó nélkül dühödten felállt, és odarobogott a pulthoz, miközben félrelökte a sorban állókat.
- VILÁGOSAN MEGMONDTAM, HOGY RÓZSASZÍN TEHENET KÉREK! EZ CITROMSÁRGA! -lebegtette szerencsétlen kiszolgáló előtt az említett játékot. Kínos nevetéssel odarohantam.
- Öhm...Hannah, én szívesen cserélek veled, nekem úgysem kell. - próbáltam menteni.
- Jajj Chels nem az a lényeg, hanem...várjunk csak! TE PINKET KAPTÁL? - kiabált morcosan.
- A...ha - nyögtem ki ijedten.
- Persze, rá odafigyelnek, de rám nem! Tudja mit, kedves hölgyem? Ide a panaszkönyvvel! - dörömbölt a pulton.
A felszolgáló óvatosan oda tartotta neki a könyvet, mire ő feldúltan kikapta a kezéből, és betűket vésett a füzet lapjaiba. Végül győztes fejjel odacsúsztatta nekem.
- Ugye nincs benne helyesírási hiba? - suttogta a fülembe.
Elnevettem magam és elkezdtem olvasni.
Tisztelt meki bohóc!
Éttermében zsarnok módon nem árulnak elegendő rózsaszín tehenet. Ráadásul, a barátnőmnek persze odaadták az utolsót, míg én kénytelen voltam beérni egy sárgával. Érti ezt, kedves Ronald McDonald? Érti?! Most itt állok a pultnál, és ezt a levelet írom önnek. Közben fogadok, hogy kihül a burgerem, de feláldozom magam, hisz nemes a cél. Kérem orvosolja a problémát, amint tudja.
xoxo: Hannah Blake
U.I.: küldj már lécci pár színes lufit is...- Tökéletes... - nyújtottam át a megszeppent pultosnak, és elkormányoztam Hanniet a közeléből.
- Mi tartott ennyi ideig? - vonta fel a szemöldökét Kendra. Felmutatta a szivárványszínű tehenét. - Röhej...
- Olyan is van?! - lobbant újra lángra Hannah. - Fogadok, hogy ritka példány! Nekem meg kiszúrják a szemem holmi sárgával! - elkezdett újra a pult felé trappolni, de elkaptam a csuklóját, és megpróbáltam visszafelé húzni. Mégsem volt olyan gyenge és törékeny, mint tűnt, mert elrántott és végighúzott a padlón. Naomi elkapta a bokám, hátha segíthet, de ő is a földre hasalt, így kettőnkkel mosott fel a morcos szőkeség. Jessie elé futott, és próbálta visszatartani, de csak ment előre, mint a Terminátor.
- Stop, vagy nincs esti nasi! - kiabált ránk drámaian Kendra. Mind lefagytunk, és ránéztünk. Hannah engedelmesen visszaült a helyére, mi pedig nyúzottan követtük és nyugodtan befejeztük az evést. Fél óra múlva újra a buszon voltunk, és éppen hazafelé tartottunk. Ugyan ott folytattuk a veszett integetést, ahol abbahagytuk. Mikor leszálltunk, egy lány izgatottan topogott előttünk, és egy poszteres újságot, meg egy fekete filcet tartott elénk. Tanácstalanul elvettem, és rájöttem, hogy a mostani számban rólunk van óriásposzter. Fellapoztam az újságot, és kitéptem belőle a posztert, majd azon a részen, ahol én voltam, aláírtam. Továbbadtam Jessienek, és lassan mindenki végigírta. Naomi végzett vele utoljára, és egy mosollyal visszanyújtotta a lánynak, aki meg se tudott szólalni, csak ugrálva elfutott.
- Furi emberek járnak erre. - jegyezte meg Kendra, mire mind elnevettük magunkat és a házunk felé vettük az irányt.
- Amúgy tökre örülök, hogy találkoztatok a drága szerelmeitekkel, de hogy értette azt göndörke, hogy holnap találkozunk? - kérdezte séta közben Jess.
- Valószínűleg nem tudják, hogy holnap az Alan Carr Chatty Manben leszünk. - vontam vállat.
Kendra a kulccsal bénázott már.
- Siess, mert bepisilek. - ugrál Hannah.
- Ne siettess, akkor csak még lassabb leszek. - bénázott tovább Kendra. Kattant a zár, Hannah pedig beviharzott a házba, és kettesével vette a lépcsőfokokat.
- Holnap normálisan kell kinéznünk, szóval jobb lesz, ha hamar lefekszünk. - pislogott Jess.
- Tökély, de előbb menjünk fürödni. - és Naomi ballagott már fölfelé.
Elrohantam mellette a lépcsőn, majdnem fellöktem őt, és muhaháztam, miközben ő káromkodásáradatot zúdított rám. A hálóban szétszórtam a ruháimat, megengedtem a vizet és türelmetlenül néztem, ahogy a kád megtelik. Belepattantam, és majdnem elaludtam a forró vízben. Végre egy kis nyugalom.
- Hol a gumikacsám? - dörömbölt az ajtómon Kendra.
Pár perc múlva sikítást hallottam.
- Ki rakta ezt a rémisztő külsejű gumikacsát a fürdőmbe? - hallottam Jessie kiabálását.
- Jha...semmi. - nevetett kínosan Kendra, és hallottam ahogy csukódik a hálóm ajtaja. Lehunytam a szemem és alvás közeli állapotba kerültem. Fél órát csücsültem ott, mikor észbe kaptam, és villámgyorsan megfürödtem. Kiszálltam a vízből, kihúztam a dugót és végigcsúszkáltam a csempén egy szál törölközőben. A szobámban bedőltem az ágyba és nagy nehezen törölközésre utasítottam a testemet. Felkaptam a pizsimet, bekapcsoltam a TVt, és elkezdtem nézni. Nem is tudom, mikor ragadt le a szemem. Álmomban szembetalálkoztam egy zöld szempárral. Vagy nem is álmodtam? Olyan valóságos volt...
Older Post . Newer Post 
Template : _large.png)
