|
|
Hard to believe
Nos...történetem elején illene bemutatkoznom. Chelsea vagyok, egy "egyszerű" magyar lány. Természetesen nem Chels az eredeti nevem, ez csak rám ragadt, ugyanis a rajongók előszeretettel adtak nekem, és négy barátnőmnek angol nevet, hogy a külföldiek ne legyenek gondban velük. Jut is eszembe, a barátnőim...
- Chels, Hannah igyekezzetek már. - topogott előttem a 12 centis magassarkújában Jessie, egy hatalmas leopárdmintás bőröndöt húzva maga után. Én, és az említett szőkeség, Hannah éppen nyalókákat tuszkoltunk egy táskába. Természetesen ezt a tevékenységet nem jó időben tettük, ugyanis a Ferihegyen voltunk, és a gépünk indulásra készen állt Angliába. Naominak és Kendrának szerencséjükre sikerült lépést tartani Jessievel, így csak mi lettünk letolva. Hamar abbahagytuk a nyalókatömködést (vagyis besüllyesztettük mindet a zsebünkbe) és felmentünk a gépre. Hogy miért is megyünk mi Angliába? Nagyon jó kérdés! Évekkel ezelőtt kezdődött minden. Volt öt barátnő (azaz mi) akik szívesen ökörködtek. Úgy döntöttek, egy napjukról szóló videót feltöltenek a webre. Sok komment érkezett erre a videóra, a nézők várták a folytatást. Mi megadtuk nekik, és lassan, de biztosan egész Magyarország rólunk beszélt. Durva, ugye? És ez még a fele se. A média felkeresett minket, és saját TV műsort kaptunk az országban. A lelkes rajongóink feliratozták a videókat és twitter trendeket csináltak rólunk. Európa szerte keresettek lettünk, egyik napról a másikra felkéréseket kaptunk magazinokba, filmekbe, házigazdameghívókat különböző díjkiosztókra. Pedig úgy őszintén megvallva nem voltunk kiemelkedők semmiben. Nuku énekhang, és szupererő sincs. Most mégis sikítozó rajongóink vannak, és imádnak.
- Kérjük utasainkat kapcsolják be öveiket, a gép hamarosan felszáll. - zavart be egy gépies, női hang. Pár pillanat szerencsétlenkedés után sikerült eleget tennem a kérésének.
- Indulunk, Indulunk! - csipogott és kalimpált Hannah, közben arcát az ablakra tapasztotta.
- Csacsi öreg Hannah. - vigyorgott Kendra, mire mind elnevettük magunkat, kivéve Hannáht, aki bevágta a műdurcit. Naomi leintett egy stewardesst, aki látván, hogy kik vagyunk szélsebesen közelített meg minket.
- Itt lehet kapni repülős mogyorót? - kérdezte Naomi lelkesen.
- Öhm...természetesen...De ugye a kisasszony tudja, hogy nem csak mogyorót szolgálunk fel? Szóval szinte bármit kérhet. - mondta zavartan a nő.
- Jó, oké, vágom, de nekem akkor is mogyoró kell. - tiltakozott Naomi.
- Máris hozom. - sóhajtott a stewardess, és elsietett.
- Minek neked a mogyoró? - hajoltam a barátnőm felé.
- Kíváncsi vagyok, hányat sikerül beledobnom annak a srácnak a kapucnijába. - mutatott a fiú felé. Miután megérkezett a kért mogyoró, Naomi elkezdte a célbadobálást, és lassan mi is csatlakoztunk hozzá. Aztán a célpont egyszer csak felállt, a kapucnijából kizúdult a mogyorótömeg, ő pedig tanácstalanul nézte a padlón heverő kupacot. A visszafojtott nevetéstől azt hittem meghalok. A repülőút nagy részét innentől átcsacsogtuk. A géphang újra az övek becsatolására utasított, és leszálltunk. Legalábbis akartunk, de a testőrök zaklatottan napszemüvegeket és kapucnis pulcsikat nyújtottak át. Zavartan felvettük a holmikat, míg ők elhelyezték a limuzinba a csomagokat és visszajöttek értünk a repülőhöz. Tanácstalan pillantásokat váltottunk. Aztán egyszer csak...
- JESSIE, ÍRD ALÁ A MELLTARTÓMAT! - hallottam egy különösen hangos lányt a sikító rajongózuhatagból. Jessie válaszát sajnos már nem tudtam elcsípni, ugyanis valaki elkezdett megszabadítani az egyik cipőmtől. A földön megpillantottam Kendrát is, valószínűleg ő így próbált védekezni. Felhúztam és a testőrgyűrűben haladtunk hihetetlen lassúsággal az autó felé.
- Valaki elcsórta a napszemcsim! - kiabált Naomi.
- Van egy olyan érzésem, hogy a büszke "megtaláló" hamarosan felrakja a facebookra. - jegyezte meg a tülekedés közben Kendra. Betornyosultunk mind az öten egyszerre a kocsiba. Nem érdekelt, hogy valaki épp belenyomja a könyökét az oldalamba, csak siessünk el innen.
- Gyorsan, mielőtt felborítják az autót! - sürgette a sofőrt Hannah.
A férfi rátaposott a gázra, és mi elindultunk. Szívesen adtunk volna aláírásokat, de úgy érzem, örömükben megszabadítottak volna a hajamtól is. Nem így képzeltük el az első pillanatot Angliában. Úgy terveztük, telefonfülkében fényképezkedünk, meg felülünk egy piros emeletes buszra, akár az átlagos emberek. Csakhogy, mi már rég túl léptük az átlagosság határát... Fél órás út után megérkeztünk a szállásunkra. Hálistennek, nem tudódott ki, hogy itt fogjuk tölteni a mindennapjainkat, különben valószínűleg kaptunk volna valami reptéri fogadtatásfélét.
- Lépjünk be egyszerre. - javasoltam az ajtó előtt. Egymásba karoltunk, kattant a zár, és...
Thanks for reading :)
. Newer Post
 Hard to believe
Nos...történetem elején illene bemutatkoznom. Chelsea vagyok, egy "egyszerű" magyar lány. Természetesen nem Chels az eredeti nevem, ez csak rám ragadt, ugyanis a rajongók előszeretettel adtak nekem, és négy barátnőmnek angol nevet, hogy a külföldiek ne legyenek gondban velük. Jut is eszembe, a barátnőim...
- Chels, Hannah igyekezzetek már. - topogott előttem a 12 centis magassarkújában Jessie, egy hatalmas leopárdmintás bőröndöt húzva maga után. Én, és az említett szőkeség, Hannah éppen nyalókákat tuszkoltunk egy táskába. Természetesen ezt a tevékenységet nem jó időben tettük, ugyanis a Ferihegyen voltunk, és a gépünk indulásra készen állt Angliába. Naominak és Kendrának szerencséjükre sikerült lépést tartani Jessievel, így csak mi lettünk letolva. Hamar abbahagytuk a nyalókatömködést (vagyis besüllyesztettük mindet a zsebünkbe) és felmentünk a gépre. Hogy miért is megyünk mi Angliába? Nagyon jó kérdés! Évekkel ezelőtt kezdődött minden. Volt öt barátnő (azaz mi) akik szívesen ökörködtek. Úgy döntöttek, egy napjukról szóló videót feltöltenek a webre. Sok komment érkezett erre a videóra, a nézők várták a folytatást. Mi megadtuk nekik, és lassan, de biztosan egész Magyarország rólunk beszélt. Durva, ugye? És ez még a fele se. A média felkeresett minket, és saját TV műsort kaptunk az országban. A lelkes rajongóink feliratozták a videókat és twitter trendeket csináltak rólunk. Európa szerte keresettek lettünk, egyik napról a másikra felkéréseket kaptunk magazinokba, filmekbe, házigazdameghívókat különböző díjkiosztókra. Pedig úgy őszintén megvallva nem voltunk kiemelkedők semmiben. Nuku énekhang, és szupererő sincs. Most mégis sikítozó rajongóink vannak, és imádnak.
- Kérjük utasainkat kapcsolják be öveiket, a gép hamarosan felszáll. - zavart be egy gépies, női hang. Pár pillanat szerencsétlenkedés után sikerült eleget tennem a kérésének.
- Indulunk, Indulunk! - csipogott és kalimpált Hannah, közben arcát az ablakra tapasztotta.
- Csacsi öreg Hannah. - vigyorgott Kendra, mire mind elnevettük magunkat, kivéve Hannáht, aki bevágta a műdurcit. Naomi leintett egy stewardesst, aki látván, hogy kik vagyunk szélsebesen közelített meg minket.
- Itt lehet kapni repülős mogyorót? - kérdezte Naomi lelkesen.
- Öhm...természetesen...De ugye a kisasszony tudja, hogy nem csak mogyorót szolgálunk fel? Szóval szinte bármit kérhet. - mondta zavartan a nő.
- Jó, oké, vágom, de nekem akkor is mogyoró kell. - tiltakozott Naomi.
- Máris hozom. - sóhajtott a stewardess, és elsietett.
- Minek neked a mogyoró? - hajoltam a barátnőm felé.
- Kíváncsi vagyok, hányat sikerül beledobnom annak a srácnak a kapucnijába. - mutatott a fiú felé. Miután megérkezett a kért mogyoró, Naomi elkezdte a célbadobálást, és lassan mi is csatlakoztunk hozzá. Aztán a célpont egyszer csak felállt, a kapucnijából kizúdult a mogyorótömeg, ő pedig tanácstalanul nézte a padlón heverő kupacot. A visszafojtott nevetéstől azt hittem meghalok. A repülőút nagy részét innentől átcsacsogtuk. A géphang újra az övek becsatolására utasított, és leszálltunk. Legalábbis akartunk, de a testőrök zaklatottan napszemüvegeket és kapucnis pulcsikat nyújtottak át. Zavartan felvettük a holmikat, míg ők elhelyezték a limuzinba a csomagokat és visszajöttek értünk a repülőhöz. Tanácstalan pillantásokat váltottunk. Aztán egyszer csak...
- JESSIE, ÍRD ALÁ A MELLTARTÓMAT! - hallottam egy különösen hangos lányt a sikító rajongózuhatagból. Jessie válaszát sajnos már nem tudtam elcsípni, ugyanis valaki elkezdett megszabadítani az egyik cipőmtől. A földön megpillantottam Kendrát is, valószínűleg ő így próbált védekezni. Felhúztam és a testőrgyűrűben haladtunk hihetetlen lassúsággal az autó felé.
- Valaki elcsórta a napszemcsim! - kiabált Naomi.
- Van egy olyan érzésem, hogy a büszke "megtaláló" hamarosan felrakja a facebookra. - jegyezte meg a tülekedés közben Kendra. Betornyosultunk mind az öten egyszerre a kocsiba. Nem érdekelt, hogy valaki épp belenyomja a könyökét az oldalamba, csak siessünk el innen.
- Gyorsan, mielőtt felborítják az autót! - sürgette a sofőrt Hannah.
A férfi rátaposott a gázra, és mi elindultunk. Szívesen adtunk volna aláírásokat, de úgy érzem, örömükben megszabadítottak volna a hajamtól is. Nem így képzeltük el az első pillanatot Angliában. Úgy terveztük, telefonfülkében fényképezkedünk, meg felülünk egy piros emeletes buszra, akár az átlagos emberek. Csakhogy, mi már rég túl léptük az átlagosság határát... Fél órás út után megérkeztünk a szállásunkra. Hálistennek, nem tudódott ki, hogy itt fogjuk tölteni a mindennapjainkat, különben valószínűleg kaptunk volna valami reptéri fogadtatásfélét.
- Lépjünk be egyszerre. - javasoltam az ajtó előtt. Egymásba karoltunk, kattant a zár, és...
. Newer Post
|
Template : _large.png)
